"Készenléti jellegű" hitel
IMF/EU-tárgyalások - Oszkó: nehéz, hosszú folyamat lesz
Nehéz és hosszú tárgyalásokra számít a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) Oszkó Péter, aki szerint a Magyarországgal kötendő megállapodás "láthatóan nem elővigyázatossági, hanem készenléti jellegű" hitelről szól majd.
2012.07.19 15:53MTIA volt pénzügyminiszter a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány csütörtöki budapesti rendezvényén beszélt erről. Oszkó Péter úgy fogalmazott: "a kormány próbál úgy tenni, mintha ők egy elővigyázatossági csomagot szeretnének, ami azt finanszírozná, hogy ne kelljen fordulatot csinálni". Hozzátette: "ennek alapján úgy látszik, hogy meglehetősen távol vannak az álláspontok egymástól".
Az alapítvány felügyelőbizottságának elnöke hangsúlyozta: ha a tárgyalások során a makropályában nincs egyetértés, akkor egy olyan intézkedéscsomagban kell megállapodni, amely eleget tesz a nemzetközi szervezetek által megfogalmazott kiigazítási igénynek. Oszkó Péter szerint "nehéz lenne nem időhúzásnak nevezni, amit a kormány csinál, mert azért nyolc hónapja jelentették be, hogy megállapodást akarunk kötni". Hozzátette: az IMF-fel addig lehet tárgyalni, "amíg a piacok elhiszik, hogy komoly tárgyalások folynak, és ennek egy megállapodás lehet a vége".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


