"Közvetlenül eljut az emberekhez"
Budai Gyula: sikeres a Tanyafejlesztési Program
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) egyik legsikeresebb programjának nevezte a Tanyafejlesztési Programot Budai Gyula, a tárca parlamenti államtitkára; közlése szerint ez a kezdeményezés az, amely "közvetlenül eljut az emberekhez, segítséget nyújt, és amelynek kézzelfogható nyomai is vannak".
2012.07.17 16:34MTIAz államtitkár a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kállósemjénben kedden tartott tájékoztató rendezvényen elmondta: a támogatási program finanszírozására a kormány az idén 1,5 milliárd forintot fordít a tavalyi 1 milliárddal szemben, 2013-ban pedig mintegy 2 milliárd forintnyi forrás áll majd a pályázók rendelkezésre.
Miközben mindenhol megszorítások vannak, és egyre kevesebb a forrás, erre a programra minden évben újabb és újabb százmilliókat tud biztosítani a minisztérium, ami azt jelzi, hogy sikeres a kezdeményezés - tette hozzá Budai Gyula.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


