Tátrai Miklós jó hírneve, elsőfok
Budai Gyulának egymillió forintos kártérítést kell fizetnie
Egymillió forint kártérítés megfizetésére és nyilvános bocsánatkérésre kötelezte a Fővárosi Törvényszék Budai Gyula kormánybiztost, aki a keddi, nem jogerős ítélet szerint két televíziós műsorban is megsértette Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezetőjének jó hírnevét.
2012.07.17 14:52MTIPóta Péter, a törvényszék sajtószóvivője közölte: a kihirdetett elsőfokú ítéletet szerint Budai Gyula alperes megsértette Tátrai Miklós felperes jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogait azzal, hogy 2010. július 2-án a Tv2 Tények című műsorában, valamint három nappal később a köztelevízió Az Este című műsorában valótlanul állította: a Bábolnai Ménesbirtok Kft. részéről a Bábolna Zrt. felszámolójának átutalt, büntetőeljárás tárgyát képező 365 millió forint a felperes bankszámlájára került.
A polgári per ítéletében a bíróság az alperest eltiltotta a további jogsértéstől, egyben arra kötelezte, hogy "elégtétel adásaként az ítélet jogerőre emelkedését követő 15 napon belül saját költségen a rendelkező rész 1. bekezdését a Tv2 Tények adásában, a 2. bekezdését pedig az M1 Este c. műsorában közöltesse úgy, hogy a megállapított jogsértésért fejezze ki sajnálkozását is".
A Fővárosi Törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel tudatta azt is: a nem jogerős döntésben a bíróság kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek egymillió forintot.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. volt vezetőjét és Mezei Lászlót, a Nemzeti Ménesbirtok Kft. volt ügyvezetőjét július 5-én a Tatabányai Törvényszék nem jogerős ítéletében bűncselekmény hiányában felmentette a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádja alól.
Tátrai Miklós és Mezei László ellen a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség emelt vádat Budai Gyula akkori Magosz-szövetségi igazgató és Medgyasszay László kereszténydemokrata képviselő 2009. áprilisi feljelentése alapján. A vádirat szerint Mezei tettesként - Tátrai mint felbujtó utasítására - fiktív megállapodás és számla alapján utalt át 365 millió forintot a felszámolás alatt álló Bábolna Zrt.-nek.
Detrői Ferenc bíró az ítélet indoklásában elmondta, nem állja meg a helyét a főügyészség álláspontja, mert a megállapodást valós gazdasági érdekek alapján kötötték, az mindkét állami tulajdonú cégnek hasznot hajtott, és semmilyen kárt nem okozott.
A Tatabányai Törvényszék ítélete nem jogerős, Beke Judit ügyész fellebbezést jelentett be a vádlottak bűnösségének megállapításáért.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


