Nem fizetett meg egy bírságot
Bándy Kata feltételezett gyilkosának két hete börtönbe kellett volna vonulnia
Már a hónap elején börtönbe kellett volna vonulnia annak a 26 éves férfinak, akit Bándy Kata rendőrségi pszichológus pécsi meggyilkolásával gyanúsítanak.
2012.07.16 20:29MTIAz m1 Híradójában elhangzott: P. Lászlónak július 2-án kellett volna 20 napra a kecskeméti börtönbe bevonulnia, mert nem fizetett meg egy rá kiszabott 40 ezer forintos szabálysértési bírságot, vagyis a bűncselekmény idején börtönben kellett volna lennie. A Híradó beszámolója szerint a Bóly mellett, menekülés közben elfogott férfi, aki szexuális indíttatásból ölte meg a pszichológusnőt, legutóbb tavaly ősszel szabadult a börtönből. Akkor egyéves börtönbüntetését töltötte le, előtte pedig rablás miatt ítélték el öt évre.
A helybeliek szerint nagyon rossz híre volt a férfinak Kelebián és a környező településeken, mert több bűncselekménnyel, köztük gépkocsi-feltörésekkel, betörésekkel és lopásokkal is gyanúsították. Szobája szekrényén több bírósági végzés és rendőrségi idézés is volt. Baranya megyei sajtóorgánumok információi szerint a rendőrök a boncolás megállapításai, illetve a holttest megtalálásának helyszínén rögzített nyomok alapján jutottak P. László nyomára, ugyanis a büntetett előéletű férfi DNS-mintája szerepelt a rendőrségi adatbázisban.
A Híradónak nyilatkozott a gyilkossággal gyanúsított férfi anyja, aki azt mondta, két hónapja költözött fia a kelebiai tanyavilágból Pécsre a nagybátyjához, de ő nem hiszi el, hogy fia követte volna el a bűncselekményt. Sajtóinformációk szerint P. László önkényes lakásfoglalóként élt a város egyik Magtár utcai házában. Az MTI Hírcentrum értesülése szerint szombat éjjel egy másik férfit is elfogtak a rendőrök a gyilkossági üggyel kapcsolatban, de a rendőrség erről nem adott felvilágosítást.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság (BMRFK) hétfő reggel számolt be arról, hogy őrizetbe vettek egy 26 éves férfit, aki megalapozottan gyanúsítható Bándy Kata meggyilkolásával, és a férfi beismerő vallomást tett. A 25 éves rendőrségi pszichológus július 8-án, vasárnap hajnalban egyedül, gyalog indult el egy sörözőtől, de az otthonába nem érkezett meg. A nő holttestét július 11-én délután találta meg egy férfi a pécsi Délibáb utcában, egy bokros területen. Az ügyben az országos rendőrfőkapitány egymillió forintot ajánlott fel a nyomravezetőnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


