A megállót feleslegesen építették meg?
Lezárták a BKV-hajó Haller utcai állomását
Bár hamar népszerűvé vált a BKV nyári hajójárata az utazók körében, úgy tűnik, a Haller utcai megállót feleslegesen építették meg, mivel a BKV - hivatalosan az alacsony vízállás miatt - bezárta az állomást.
2012.07.12 08:40MTIA Duna alacsony vízállására hivatkozva a BKV hajójáratai a közlekedési társaság honlapja szerint bizonytalan ideig nem érintik a Haller utcai megállót. A BKV szerint balesetveszélyessé vált a kikötőhíd meredeksége, így a hajókat a partról az utasok csak nehezen tudják megközelíteni. Amennyiben hétvégéig nem nő a vízszint, a munkaszüneti napokon közlekedő D-13-as járatok sem kötnek ki a Haller utcánál.
A BKV-közlemény érdekessége, hogy a bejelentést megelőzően nem a Duna miatt tűnt használhatatlannak a megálló: az index.hu múlt pénteken hívta fel rá a figyelmet, hogy a Haller utcai állomásról nem lehet más tömegközlekedési eszközre átszállni. A megálló mellett futnak ugyan a csepeli HÉV sínei, azonban a vonatok a bal és jobb oldali irányban, mintegy 600-900 méterre lévő, csak gyalogosan megközelíthető állomásokon állnak meg. A sínpárokat kerítés zárja el, az aluljáró pedig egy hosszú ideje szünetelő építkezés miatt van lezárva. A Haller utcához igyekvő utasok tehát eddig vagy átvergődtek az itt-ott megbontott kerítéseken és a balesetveszélyes síneken, vagy elsétáltak a Boráros téri vagy a Rákóczi téri közlekedési csomópontig.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:29 Vulkáni kőzet borítja a partokat Pápua Új-Guineában - élelmiszerhiánytól tartanak a helyiek
- 12:26 Eső a határon - nem jutott be a csapadák a kiszáradástól kínlódó Iránba
- 10:20 Megtalálhatták a bálnák végső nyughelyét: elképesztő temetőt fedeztek fel az Indiai-óceán mélyén
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


