Családjogi törvény
Egyszerűbbé válik az az örökbefogadás ügyintézése
Már az idén több száz örökbefogadást kezdeményező család számára válik könnyebbé az ügyintézés, az örökbefogadottak pedig könnyebben megismerhetik származásukat a családjogi törvény legfrissebb módosításának köszönhetően.
2012.06.29 10:52MTIA Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM)közleménye szerint júliustól több lépcsőben egyszerűsödnek és életszerűbbek lesznek az örökbefogadáshoz és az apai elismeréshez kapcsolódó eljárások. Ezen túlmenően a jövőben a gyámhatóság bővebb tájékoztatást adhat az érdeklődőnek az örökbefogadására és vér szerinti testvéreire vonatkozó kérdésekben, "az eddigieknél erősebb lesz az örökbefogadott azon joga, hogy a származását megismerhesse" - fogalmaztak.
Fontos változás, hogy az örökbefogadott az egészsége szempontjából a vér szerinti szülőkre vonatkozó információkat is kérhet a javaslat értelmében a gyámhatóságtól, amennyiben szüksége van rá - hangsúlyozta a KIM.
Eddig az örökbefogadott csupán a vér szerinti szülője adatairól kérhetett tájékoztatást, és ehhez szükség volt a vér szerinti szülő hozzájárulására is. Mostantól a gyámhatóság köteles lesz tájékoztatni a kérelmezőt arról, hogy őt örökbe fogadták-e, él-e a vér szerinti szülője, illetve van-e testvére, féltestvére. A vér szerinti szülő, testvér, féltestvér személyazonosító adatairól ugyanakkor továbbra is csak hozzájárulás esetén adhat a gyámhatóság tájékoztatást.
Ezzel együtt egyszerűsödik a külföldön történt örökbefogadás magyarországi elismerése is. Továbbá "a gyermekek érdekeit szem előtt tartva" gyorsabban, kevesebb utánjárással lesznek intézhetőek az apai elismeréshez kapcsolódó eljárások.
Ezek mellett az új szabályok az örökbefogadott gyermek biztonsága és családi kapcsolatai tartósságának megőrzésére is nagyobb figyelmet fordítanak - hangsúlyozta a KIM, kifejtve: "a felbontott örökbefogadásokat követően a gyermekek újabb örökbe fogadási eljárás nélkül a lehető leghamarabb új szülőkhöz kerülhet és családban folytathatja életét".
A KIM közleménye szerint további egyszerűsítések várhatóak, különösen az örökbefogadott gyermek okmányaival kapcsolatos eljárások egyszerűsítésében. A tárca célja, hogy az örökbefogadott gyermek új anyakönyvi kivonatát, új személyi igazolványát, TAJ kártyáját és új adószámát is ugyanolyan könnyen és gyorsan állítsák ki, mint amikor valakinek gyermeke születetik - írták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


