Örökbefogadás, apai elismerés
Gyorsulnak a családjogi és cégjogi eljárások
Egyszerűsödnek és életszerűbbek lesznek az örökbefogadáshoz és az apai elismeréshez kapcsolódó eljárások - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az MTI-vel. A kormány nevében Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken nyújtotta be az erről szóló egyes családjogi és cégjogi eljárások egyszerűsítéséről szóló törvényjavaslatot.
2012.05.11 17:10MTIA közlemény megjegyzi, hogy megváltoznak a teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatra vonatkozó rendelkezések. Emlékeztetnek arra, hogy jelenleg több szerv előtt lehet ilyen nyilatkozatot tenni és a szabályozás ponttalansága miatt - ugyanis nincs pontosan rögzítve, hogy a gyermek nevének megadása is kötelező - számos hiányos nyilatkozat keletkezik.
A kormány döntése szerint a teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat során a gyermek nevéről is nyilatkozni kell, így a nyilatkozattevőnek később ezt nem kell külön pótolnia - írják. Emellett a teljes hatályú apai elismerő nyilatkozathoz szükséges hozzájáruló nyilatkozatot a tiszteletbeli konzuli tisztviselő előtt is meg lehet majd tenni. A magyarországi ügyintézés megkönnyítése érdekében pedig lehetőség lesz a nyilatkozatot kormányablaknál is megtenni - teszik hozzá.
A gyermek érdekeinek védelme érdekében a kormány lehetővé teszi, hogy egyes esetekben a házasságon alapú apaság vélelmének megdöntésére és a teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat felvételére egy eljárásban, egyszerre kerülhessen sor - ismerteti a javaslatokat a közlemény. A tárca indoklása szerint erre azért van szükség, mert a modern családi viszonyok között gyakran előfordul, hogy bár a szülők már nem élnek együtt, de nem váltak el és a feleségnek új élettársával közös gyermeke születik. Felhívják a figyelmet, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a 2000-es évek elejétől a gyermekek 30-40 százaléka házassági köteléken kívül született. Jelenleg ilyen esetben a házasságon alapuló apaság vélelme alapján a férj lesz az apa, nem pedig a vér szerinti apa. Ennek megváltoztatásra hosszadalmas bírósági eljárás során van csak lehetőség, mely sértheti a gyermek érdekét - szögezik le.
Változnak egyes örökbefogadással összefüggő szabályok is: az örökbefogadott gyermek biztonsága és családi kapcsolatai tartósságának megőrzésére is nagyobb figyelmet fordít az új javaslat - írja a minisztérium. A felbontott örökbefogadásokat követően a gyermekek újabb eljárás nélkül a lehető leghamarabb új szülőkhöz kerülhet és családban folytathatja életét. A javaslat szerint a kormány kiterjeszti továbbá az örökbefogadott azon jogát, hogy a származását megismerhesse, ezért azt javasolják, hogy a gyámhatóság adjon tájékoztatást az érdeklődőnek az örökbefogadására és vér szerinti testvérire vonatkozó kérdésekben. Emellett fontos változásnak nevezik, hogy az örökbefogadott az egészsége szempontjából a vér szerinti szülőkre vonatkozó információkat is kérhet a javaslat értelmében a gyámhatóságtól, amennyiben szüksége van rá. Egyszerűsödik továbbá a külföldön történt örökbefogadás hazai elismerése is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


