Soltvadkert Takarékszövetkezet
Szerdán kezdődik és automatikus a betétesek kártalanítása
Szerdán megkezdi és 20 munkanapon belül befejezi az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet betéteseinek kártalanítását, amely automatikusan történik.
2012.06.20 08:56MTIAz OBA szerdai közleménye szerint a kártalanítás során a betétesek - mind a magánszemélyek, mind a vállalkozások - személyenként maximálisan 100 ezer eurónak megfelelő, vagyis mintegy 28,9 millió forint kártalanítást kaphatnak. Az OBA kiemeli, hogy a kártalanítás automatikus, azt nem kell kérvényezni, és a betéteseknek nem kell sorban állniuk azért, hogy hozzájussanak pénzükhöz. A közlemény idézi Fekete-Győr Andrást, az OBA ügyvezető igazgatóját, aki elmondta, hogy magánszemélyeknek egymillió forintig - a Magyar Posta kézbesítési szabályai szerint - házhoz viszik a kártalanítást, csak az afölötti összeggel rendelkezőknek kell valamelyik közreműködő partnerük, a posta vagy az OTP Bank fiókját felkeresniük. Az egy- és ötmillió forint közötti betéttel rendelkező magánszemélyek postai úton megkapnak egy PIN-kódot, amely az OBA Betétbiztosítási Kártya használatához szükséges.
Az OBA kiemeli, hogy a kártyát tartalmazó levélben a kártyahasználathoz szükséges minden tudnivaló szerepel. A kártya használatához három levél (PIN-kód, kártya, kifizetési elszámolás) átvétele szükséges, mivel az elszámolás a kártya aktiválásához szükséges információkat tartalmaz. A kártya kizárólag a kártalanítás összegének felvételére alkalmas, vásárlásra nem. Az 5 millió forint feletti betéttel rendelkező magánszemélyek az OTP Bank - mint kifizető ügynök bank - fiókjaiban vehetik fel pénzüket. Az OBA a kifizetési elszámoláshoz mellékelt levélben részletesen tájékoztatja a betét tulajdonosát a kártalanítási összeg felvételével kapcsolatos tennivalókról. Ezt követően célszerű a lakóhelyhez legközelebbi OTP fiókot felkeresni, az ajánlott fióklista az OBA honlapján érhető el. A nagy összegű készpénz-felvétel és -tartás biztonsági kockázatot jelenthet, ezért az OBA felhívja az ügyfelek figyelmét, hogy körültekintően járjanak el.
Összeghatártól függetlenül a jogi személyek, valamint jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok, egyéb szervezetek és az egyéni vállalkozók - a kifizetési elszámolás és a tájékoztató postai átvételét követően - a céges számlanyitás szabályai szerint férhetnek hozzá a kártalanításhoz, az OTP Bank mint kifizető ügynök bank felkeresése után.
Az OBA emellett hirdetményt tesz közzé a kártalanításról. A hirdetmény a takarékszövetkezet fiókjaiban és honlapján, valamint az OBA honlapján (www.oba.hu) megtalálható, továbbá csütörtökön a Magyar Nemzet, a Népszabadság, valamint a Petőfi Népe napilapokban lesz olvasható. Az érdeklődők szerdától hívhatják az OBA kedvezményes tarifájú éjjel-nappali ügyfélszolgálatát a 06-40-918-918-as kék számon, amely a kártalanítás teljes ideje alatt az ügyfelek rendelkezésére áll. A betétbiztosítási alap emlékeztet arra, hogy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete június elsejével visszavonta a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet működési engedélyét, egyúttal elrendelte az intézmény végelszámolását.
A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény június 19-én kihirdetett módosításával az OBA szerdától felhatalmazást kapott arra, hogy nemcsak felszámolás, hanem a végelszámolás elrendelése esetén is megkezdje a betétesek kártalanítását. A törvénymódosítás már a Soltvadkerti Takarékszövetkezet jelenleg folyamatban lévő végelszámolásában is lehetővé teszi az OBA közbelépését - hangsúlyozza az alap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


