Bármikor elkezdődhetnek az IMF-tárgyalások
Orbán: érdemi vita kell az eurózónához való csatlakozásról
Magyarország készen áll a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó hivatalos tárgyalásokra, és bármelyik pillanatban érkezhetnek olyan hírek az IMF-től, hogy ezek megindulhatnak - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel.
2012.06.15 08:20MTIA jegybanktörvényre kitérve a kormányfő közölte: a kabinetnek nem fűződik semmilyen különleges érdeke ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) mostani vezetősége mandátumának lejártáig kinevezzenek egy harmadik alelnököt. "Van egy törvényünk, amely szerint ez lehetséges, a törvényt nem fogjuk módosítani, de szívesen megállapodunk arról, hogy a mostani jegybankelnöki vezetés mandátumának lejártáig nem nevezünk ki új alelnököt" - mondta, kijelentve: a magyar parlament nem adhatja fel a szuverenitását. A miniszterelnök szerint Magyarországnak érdemi vitát kell folytatnia a következő egy-két évben arról is, hogy a jellegében teljesen megváltozott eurózónához akar-e csatlakozni. Orbán Viktor ezt azzal magyarázta pénteken az MR1-Kossuth Rádióban, hogy szerinte az eurózónában egy nagyon erős, a nemzeti függetlenséget, szuverenitást jelentősen korlátozó központosítás zajlik majd le.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06