Csepeli kettős gyilkosság
Életfogytiglanra ítélték a vádlottakat első fokon
Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a csepeli kettős gyilkosság ügyében Kun Tamás elsőrendű és Deme Gábor másodrendű vádlottat csütörtökön kihirdetett első fokú ítéletében a Fővárosi Törvényszék.
2012.06.14 13:46MTIA vád szerint Kun Tamás egykori gondnok lőtte le közvetlen közelről 2009 januárjában a csepeli alapítványi iskola egyik irodájában - az igazgatói állásából néhány nappal korábban felfüggesztett Deme Gábor jelenlétében - az iskolai alapítvány vezetésében részt vevő Takács Józsefet és egy másik tanárt. A gyilkosság során elhangzottakat rögzítette az egyik áldozatnál lévő magnó, így nyomban a vádlottakra terelődött a gyanú.
Az ügyész több emberen, aljas indokból, előre kitervelten elkövetett emberölés miatt Kun Tamásra tényleges életfogytiglant, a bűnsegéd Deme Gáborra pedig szintén életfogytiglani szabadságvesztést kért, azzal, hogy 30 évnél korábban ne lehessen őt feltételes szabadságra bocsátani.
A két férfi az eljárás során mindvégig, így az utolsó szó jogán is tagadta bűnösségét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


