A plébános indítványa
A híveket zaklatva koldulnak: szabályozó rendelet készül Szekszárdon
A koldulást szabályozó rendelet elkészítését javasolta a szekszárdi közgyűlésnek a testület közbiztonsági ideiglenes bizottsága szerdai ülésén.
2012.06.13 19:02MTIA bizottság a kirívóan közösségellenes magatartással megvalósuló koldulást szeretné szankcionálni - mondta Horváth Kálmán (Fidesz-KDNP), a bizottság elnöke az MTI-nek.
A háromtagú testület Bacsmai László szekszárdi római katolikus plébános megkeresésére foglalkozott a kérdéssel.
A plébános az MTI-nek elmondta: azért fordult az önkormányzathoz, mert évek óta probléma, hogy a belvárosi katolikus templom előtt a híveket zaklatva koldulnak. Ha nem kapnak pénzt a koldulók, szidalmazzák a templomból kijövőket - tette hozzá Bacsmai László.
Horváth Kálmán szerint a város több területén, a kórház, bevásárlóközpontok, állomások környékén is előfordul, hogy a koldulók sértegetik a járókelőket.
A bizottság elnöke megjegyezte: a szabálysértési törvény szabályozza a koldulást. E szerint nem lehet kiskorú gyerek jelenlétében, illetve zaklató módon koldulni. Ezek az esetek a kormányhivatal hatáskörébe tartoznak, az önkormányzat a kirívóan közösségellenes magatartást szankcionálhatja - mondta Horváth Kálmán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


