Köznevelési törvény
A PDSZ egyeztetést kezdene két tárcavezetővel
Egyeztetést kezdeményez a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások miniszterével és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel a köznevelési törvény tervezett módosításáról, valamint a pedagógus-életpályamodell bevezetésének fedezetéről.
2012.06.11 14:25MTIMendrey László, az érdekképviselet elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján annak az aggodalmának adott hangot, hogy az életpályamodell bevezetéséhez szükséges forrás, mintegy 80 milliárd forint nem többletpénz lesz, hanem bázisként jelenik meg. Jelezte, hogy a forrás előteremtésével összefüggésben pedagógusok tömeges elbocsátásától és iskolák bezárásától is tartanak, ami rövid időn belül a közoktatás "megroppanásához" vezetne. Kitért arra is: ha csak kettővel emelik a pedagógusok kötelező óraszámát, az 8-10 ezer álláshely megszűnésével járna, de azt sem zárja ki semmi, hogy 26 helyett 32-ben határozzák meg az óraszámot, ami akár 20-30 ezer fős elbocsátást is okozhat.
A szakszervezeti vezető kifogásolta a négyezer közoktatási intézmény fenntartására létrehozandó központ tervét is, amelynek kapcsán kijelentette: komoly félelmük van amiatt, hogy a szervezet a MÁV-énál is nagyobb embertömeggel, mintegy 140 ezer pedagógussal fog gazdálkodni. Mendrey László szólt arról is, hogy eddig a fenntartók "csínján bántak" az iskola-összevonásokkal, mert amint felröppent a hír, ostromolták az érdekeltek a fenntartót, de ha távolabb helyezik a feladatot, akkor közlése szerint a "civil iskolamentési akciók" esélye minimálisra csökken.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


