Ketchup került a papírra
Leöntötte az alaptörvényt - figyelmeztetést kapott Dániel Péter
Figyelmeztetésben részesítette és 407 forint eljárási költség megfizetésére kötelezte a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság csütörtökön Dániel Péter ügyvédet, mert tavaly szeptemberben ketchuppal öntötte le az alaptörvényt a II. kerület polgármesteri hivatalában.
2012.06.07 15:56MTI Az első fokú döntés ellen nyolc napon belül lehet fellebbezni. Az ügyben a II. kerületi önkormányzat tett feljelentést, szándékos rongálással elkövetett tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt. A bírósági végzés ismertette, hogy az ügyvéd egy 8-9 fős társaság tagjaként tavaly szeptember 6-án tett látogatást a polgármesteri hivatalban, ahol körbeállták az alaptörvény asztalát, fényképeket készítettek, majd távoztak. Ezt követően a hivatal egyik dolgozója vette észre, hogy az alaptörvényt kör alakban leöntötték ketchuppal.
Dániel Péter elismerte a tettet, de a szabálysértés tényét nem; a történteket politikai véleménynyilvánításnak nevezte.A bíróság ugyanakkor nem fogadta el az önkormányzat által kért több mint 21 ezer forintos kárértéket; az eljárási költséget 407 forintban határozta meg, amely magában foglalta az új dokumentum költségeit. Az ügyvéd csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy gondolkodik a fellebbezésen, a bíróság döntését pedig gyakorlatilag a felmentéssel egyenértékűnek tartja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


