Módosítaná az alaptörvényt az LMP
Házszabályellenes a szociális jogállam?
Schiffer András szavai szerint az LMP alaptörvényi szinten szerette volna visszaállítani a szociális jogállamot, megvédeni a közvetlen demokrácia lehetőségeit és megtiltani a visszamenőleges hatályú jogalkotást, de javaslatait az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága házszabályellenesnek minősítette.
2012.05.15 12:11MTIA képviselő keddi, parlamenti sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy a kormány nemrégiben beterjesztette az alaptörvény első módosítását, amire külső nyomás, az MNB és a PSZÁF alkotmányos státuszának megváltoztatása miatt volt szükség. Mint mondta, ha már megnyitották az alaptörvényt, akkor az LMP három ponton szeretett volna "csapást mérni" a jogszabályra, ezért a szociális jogállam visszaállítására, a közvetlen demokrácia lehetőségeinek megvédéseire és a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmára tettek javaslatot.
Schiffer András szerint mára ugyanis megszűnt a szociális biztonsághoz való jog, miközben az alkotmányozás során megszigorították a népszavazás szabályait és elvették a népi kezdeményezés jogát. Hozzátette, az alaptörvényben semmi sem véd a visszamenőleges hatályú jogalkotás ellen és a korábban megszerzett jogoknak sem biztosítanak védelmet.
Az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának kormánypárti többsége házszabályellenesnek minősítette a javaslatokat - folytatta a képviselő, hozzátéve: miközben az LMP az emberek létbiztonságát akarta megvédeni, a keddi bizottsági ülésen is világossá vált, a Fidesz "nem érdekelt abban, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében az emberek biztonságban érezzék magukat".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


