Együtt kell építeni a közös kultúrát
Hiller István: Magyarországon a zsidó kultúra új reneszánszát éli
Magyarországon a zsidó kultúra új reneszánszát éli - jelentette ki Hiller István oktatási és kulturális miniszter csütörtökön Budapesten.
2008.05.16 07:02MTIA tárcavezető a magyar kormány nevében köszöntötte a 60. születésnapját ünneplő Izraelt a Vígszínházban tartott gálaesten, hangsúlyozva, hogy a magyarországi zsidó kultúra újjáéledését "szívesen támogatják". Kiemelte, hogy a magyarok és a magyar zsidók évszázadok óta együtt élnek, városok, zsinagógák, versek és dalok emlékeztetnek a közös múltra, mindarra, amit apáink, ősapáink hoztak létre.
A miniszter beszédében gyerekkori élményét elevenítette fel. Mint mondta, Sopronban, ahol felnőtt, édesapjával sokat sétált a belvárosban, ott az egyik ház a reneszánszot idézte, vele szemben a középkori zsinagóga állt. Az ősök is egy utcában éltek - tette hozzá. A történet konkrét, de jelképes is - mondta, rámutatva, azt szeretné, ha ez a hagyomány élne tovább.
Magyarok, magyar zsidók, izraeliek képesek együtt építeni a közös kultúrát. Művészek, tudósok, kutatók álljanak egymás mellé és alkossanak közösen - emelte ki Hiller István. Az ünnepi műsor a Ra,ananai Ifjúsági Zenekar koncertjével folytatódott, majd a közönség a Kibuc Kortárs Tánccsoport műsorát élvezhette. Az együttes szinte az egész világot bejárta, Európa, a Távol-Kelet, Észak- és Dél-Amerika és Ausztrália közönsége is megcsodálhatta művészetét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


