ORFK: tavaly mintegy 14 ezer gyereket kerestek
Ma van az eltűnt gyerekek világnapja
Tavaly mintegy 14 ezer eltűnt gyereket keresett a rendőrség Magyarországon; a 2011-es eltűnések miatt elrendelt körözések közül jelenleg még 67 hatályos.
2012.05.24 13:13MTIEzt Szőgyényi Zoltán, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) bűnügyi elemző-értékelő főosztályának vezetője csütörtökön, Budapesten, az eltűnt gyermekek világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón közölte. Elmondta: tavaly 17 ezer ember eltűnését regisztrálták, közülük 14 ezer volt kiskorú. Az eltűnések döntő részét - 85 százalékát - olyan esetek teszik ki, amikor az érintett engedély nélkül távozott a gyermekvédelmi intézetből vagy oda nem érkezett vissza.
A fennmaradó részt a családból, a közösségi szállásról a családdal együtt való eltűnés, valamint a gyámhatósági keresés teszi ki. Szőgyényi Zoltán közlése szerint az utóbbi azt jelenti, hogy a gyámhatóság keresi a családot, mert valamilyen intézkedést nem tud végrehajtani.
A főosztályvezető azt is közölte, hogy tavalyi 11.131 eltűnési eset mögött 1.926 kiskorú ismételt, visszatérő eltűnései állnak. A 2011-es "csúcstartó" 37 esetben szökött meg az intézetekből.
Fülöp Valter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bűnügyi főigazgatója, főkapitány-helyettes arról beszélt, hogy az elmúlt évben is csatlakoztak ahhoz az akcióhoz, amelynek során 28 eltűnt fiatal fényképe került fel tejesdobozokra. Az akciónak köszönhetően 9 gyermek előkerült.
Mint mondta, a rendőrség tapasztalata szerint a kallódó, csellengő gyerekek fokozottan veszélyeztettek: bűncselekmények áldozataivá, később elkövetőivé válhatnak, s ezért is tartják fontosnak például az előbb említett kezdeményezést.
Közlése szerint a fővárosban 10 százalékkal nőtt a gyermekotthonból történő bejelentett eltűnések száma, ez azonban nem azt jelenti, hogy több az eltűnés, hanem a gyermekvédelem területén dolgozók fokozottabb figyelemének tudható be. Tavaly a fővárosban 2.427 engedély nélküli távozás történt - jegyezte meg Fülöp Valter.
Kárász Róbert műsorvezető, az Ezer Lámpás Éjszakája rendezvény főszervezője az eltűnt gyermekek felkutatásához segítséget nyújtó társadalmi program egy évét úgy jellemezte: "siker és fejlődés". Siker volt a tejesdoboz-akció, s a fejlődés az, hogy a rendőrséggel közösen beindítják az "iskolatej-akciót" - közölte Kárász Róbert.
Ez azt jelenti - mondta -, hogy mintegy 300 ezer iskoláshoz kívánják eljuttatni a keresett gyermekekről szóló információkat. Kárász Róbert kitért arra, hogy Magyarország egyik legnagyobb ásványvíz-forgalmazója csatlakozott a programhoz, és ötmillió palackon teszi majd közzé eltűnt gyerekek fényképeit és adatait.
Az eltűnt gyermekek világnapját május 25-én tartják, az 1979. május 25-én New Yorkban eltűnt 6 éves kisfiúra, Etan Patzra és társaira emlékezve.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


