Pusztaottlaka
"Rabszolgamunka": tovább kérdez az LMP
Az LMP újabb kérdéseket tesz fel a Pusztaottlakán zajló agrár Start-közmunkaprogramról Simonka Györgynek, a település polgármesterének, fideszes parlamenti képviselőnek. Szél Bernadett korábban azt mondta, hogy a településen "rabszolgaként" foglalkoztatják a közmunkásokat, akiket a polgármester földjein is dolgoztatnak. Simonka György rágalmazás miatt tett feljelentést az ügyben.
2012.05.23 14:45MTISzél Bernadett a múlt hét szerdán tartott sajtótájékoztatót, amelyen, helyszíni tapasztalatai alapján arról beszélt, hogy egyes Békés megyei településeken embertelen körülmények között foglalkoztatják a mezőgazdasági Start-közmunkaprogram résztvevőit. Az LMP-s képviselő, aki múlt héten kedden a megye három településére, Bánkútra, Pusztaottlakára és Medgyesegyházára látogatott, úgy fogalmazott, hogy a program résztvevői gyakorlatilag "rabszolgasorban" élnek. Helybeliek elmondása alapján kitért arra is, hogy a program résztvevői Simonka György földjein dolgoznak. Hangsúlyozta, hogy kérése ellenére sem bocsátották rendelkezésére a pályázatot és szerződéseket.
Simonka György ezután rágalmazásért feljelentést tett, a pusztaottlakai önkormányzat honlapján pedig hétfőn nyilvánosságra hoztak dokumentumokat.
A nyilvánosságra került iratok alapján Szél Bernadett, az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írja, a dokumentumokból az derül ki, hogy a közmunka részben Simonka György polgármester és a családja földjein zajlik Pusztaottlakán. Szavai szerint az érintettek arról viszont hallgatnak, hogy ez milyen megállapodás alapján történik és kinek származik haszna az ott megtermelt javakból. Ezért az LMP további közérdekű adatokat kér a település vezetőjétől.
A párt többek között azt akarja megtudni a polgármestertől, hogy az agrár Start-közmunkaprogramon belül növénytermesztésbe bevont termőföldek közül melyeken folyt, illetve folyik közfoglalkoztatás és pontosan mekkora létszámban.
Arra is kíváncsiak, hogy a pályázat szerint a megvalósításban érintett, termőhely-biztosítóként közreműködő polgármester, mely ingatlanán biztosítja a termőhelyet, illetve, hogy mely megállapodás rendezi Simonka György és az önkormányzat közti együttműködés módját és feltételeit. Egyúttal megkérdezik, hogy ezekre a földekre milyen egyéb állami vagy európai uniós támogatásokban részesül a polgármester?
Az LMP emellett kikéri Pusztaottlaka önkormányzatának 2012-es bankszámlakivonatait és a termények értékesítésére vagy felhasználására készült terveket és megállapodásokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


