Még mindig túlzó a rendszer
Enyhít a BKK a bérletigazolványokkal kapcsolatban
A BKK enyhíti a lejárt bérletigazolvány használatának következményeit: pótdíjazás helyett először figyelmeztetnek a jegyellenőrök. Mindazonáltal továbbra sem logikus a bérletekkel kapcsolatos szigor, a rendszer elavult.
2012.05.22 18:19ma.huA fővárosi tömegközlekedésben használatos bérletigazolványok tíz évig érvényesek, így lejáratuk esetén azokat új igazolványra kell cserélni. A BKK jegyellenőrei a jövőben is fokozott figyelmet fordítanak a bérletigazolványok érvényességének ellenőrzésére, ugyanakkor a beérkezett visszajelzések alapján enyhítik a lejárt igazolvánnyal közlekedőkkel szembeni korábbi intézkedéseket és a jegyellenőrök mostantól először csak figyelmeztetnek, és pótdíjazásra csak akkor kerül sor, ha a figyelmeztetést követő 8 napon belül nem cseréli ki az utas a lejárt bérletigazolványt.
Persze ez csak azokra érvényes, akik az utazási jogosultság ellenőrzéskor lejárt érvényességi idejű általános bérletigazolványt mutatnak fel, azonban a fényképről egyértelműen megállapítható, hogy a saját bérletigazolványukat használják, és a felmutatott bérletre rá van írva a bérletigazolvány száma (és a bérletszelvény az utazás napján érvényes).
A figyelmeztetést az ellenőrök az igazolványon rájegyzéssel jelzik. A figyelmeztetésben részesített utasnak legkésőbb a figyelmeztetés napját követő nyolcadik naptári napig kell új általános bérletigazolványt kiállíttatnia. A figyelmeztetést követő kilencedik naptól a rájegyzéssel ellátott bérletigazolvány bejárati ellenőrzésnél utazásra nem jogosít, az ellenőrök, illetve a biztonsági őrök az ellenőrzés során pótdíjazzák az ilyen igazolvánnyal utazót.
Azért van erre szükség állítólag, hogy a bérletek átruházásával kapcsolatos visszaéléseket ezzel akadályozzák meg. A bérletek (eltekintve az arckép nélküli típusúaktól) ugyanis nem átruházhatóak; mindezt a jövőben fokozottan fogják ellenőrizni, különösen, hogy azt tapasztalták egyes, az igazolványszámmal nem ellátott szelvények átruházhatóságára épülő jogellenes „bérletkölcsönző” szolgáltatások terjednek.
Természetesen a nyolc napos türelem nem vonatkozik arra az esetre, ha valaki jogosulatlanul veszi igénybe a tömegközlekedési szolgáltatást, például a bérletszelvényre nem vezette fel a bérletigazolványa számát; az ilyen visszaélések azonnali pótdíjazást vonnak maguk után.
Amennyiben a bérletigazolvány cseréje a vele együtt használt bérletszelvény érvényességi ideje alatt válik szükségessé, úgy a bérletszelvényt is ki kell cseréltetni és azon az új bérletigazolvány számát kell feltüntetni. „Az általános bérletigazolvány 10 éves érvényességi ideje ugyanakkor lehetővé teszi a csere megfelelő időzítését és az utas számára legkedvezőbb érvényességi idejű bérletszelvény használatát” – írja a BKK, viszont túl sok idő arra, hogy rendszeresen foglalkozzunk bérletigazolványuk érvényességének ellenőrzésével.
Fontos, hogy a kedvezményes bérletek használatára jogosító bérletigazolványok esetében a BKK nem tudja az általános bérletigazolványokra bevezetett figyelmeztetést alkalmazni, hiszen ezeknél a kedvezmény-jogosultság időtartamához kell igazodnunk.
A BKK dolgozik az elektronikus jegyrendszer mihamarabbi bevezetésén, ugyanakkor a korszerűtlen papíralapú igazolvány és szelvényrendszerben továbbra is fennakadnak azok az utasok, akik amúgy betartják a szabályokat, rendszeresen vesznek jegyet vagy bérletet. Az ugyanis nincs belekalkulálva, ha valaki véletlenül otthon felejti a bérletét, vagy mondjuk a halvány tintával kezelt jegyét újrahasználja, mivel ők majdnem, vagy akár ugyanolyan szankciókkal számolhatnak, mint a bliccelők.
Már pedig egyik eset sem kizárható: nincs olyan ember, aki sosem hagyja másik táskában, kabátban a bérletét, vagy ne keverné össze a jegyeit – ám ezt egyből 2000 forinttal büntetni, nem éppen európai. Ráadásul a metró „lyukassza”, míg például a villamos csak időpecséttel látja el a jegyet. Az ellenőrök saját bevallásuk szerint rengeteg olyan esettel találkoznak naponta(!), mely során a már használt villamosjegyet kezelik újra a metrón az utasok, és keményen büntetik is. Hiába mutogatja a szerencsétlenül járt ember, hogy ő becsületesen lyukaszt, a sötét metróban nem látta a halvány matrix-pontokat, őket is a 16 ezer forintos bírság illeti, mint azokat, akik egyszerűen figyelmen kívül hagyják azt, hogy a BKV nem ingyenes.
Az ellenőrök azt vallják: külföldön sokkal drágábbak a pótdíjak. Nekik üzenjük, hogy külföldön jobbak a tömegközlekedés feltételei, az emberek sokkal jobban keresnek, és aki ott bliccel, az legalább kerítésen vagy sorompó alatt mászik át. Ez kissé szándékosabb, mint a félrelyukasztott jegy…
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


