Figyelmeztet az LMP
Több tízezer magyar gyermek marad éhen?
Szabó Tímea, az LMP országgyűlési képviselője közölte: több tízezer gyermek maradhat éhen a nyáron az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemrégiben hozott rendelete miatt.
2012.05.19 13:28MTIA képviselő elmondta: az említett rendelet értelmében ahhoz, hogy az önkormányzatok hozzáférjenek az étkeztetésre szánt állami támogatásokhoz, két új feltételt kell teljesíteniük. Az első, hogy az élelmiszerek legalább harminc százalékának helyben termelt alapanyagból kell készülniük, a másik pedig, hogy helyben kell főzniük az iskoláknak, óvodáknak.
Ezeket a feltételeket - az LMP-hez érkezett visszajelzések szerint - nem tudják teljesíteni a települések - fűzte hozzá.
Az LMP véleménye szerint ez elfogadhatatlan, ezért a minisztériumnak át kellene vizsgálnia a szabályozást.
"Úgy gondoljuk, hogy egy kormány kiemelt feladata kell legyen, hogy a gyermekek hozzáférjenek a meleg ételhez" - hangsúlyozta.
Szabó Tímea szerint önmagában üdvözlendő az a cél, hogy helyben termelt alapanyagokból készüljön az élelmiszer, de számos kistelepülés nem tudja tejesíteni ezeket a feltételeket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


