Érettségi
Rendben zajlottak az angol írásbelik
Az angol nyelv érettségi írásbelik is rendben befejeződtek csütörtökön országszerte a középiskolákban, az Oktatási Hivatal (OH) tájékoztatása szerint az OH-hoz eddig semmilyen rendkívüli eseményről nem érkezett jelzés.
2012.05.10 13:44MTIAz első idegen nyelvi érettségin 1.198 vizsgahelyszínen 57.023-an, emelt szinten 108 vizsgahelyszínen 7.801-en adtak számot tudásukról.
Az angol nyelv írásbeli érettségi vizsgája mindkét szinten négy elkülönülő részből állt.
Középszinten az írásbeli vizsga időtartama 180 perc volt, amelyből az első, az "Olvasott szöveg értése" részre 60 perc, a másodikra, a "Nyelvhelyesség" feladatsorának megoldására 30 perc állt rendelkezésre. Az ezt követő szünet után a félórás "Hallott szöveg értése" vizsgaösszetevő következett, majd végül az "Íráskészség" 60 perc időtartamú feladatsora.
Az emelt szintű írásbeli vizsga teljes időtartama 240 perc volt. A vizsgán az előzőekben is felsorolt vizsgaösszetevők szerepeltek ugyanabban a sorrendben, azonban a feladatok megoldására fordítható időtartam sorrendben 70, 50, 30, 90 perc volt.
Emelt és középszinten is egymástól független az egyes vizsgaösszetevők értékelése, és a feladatok megoldása központilag kidolgozott javítási-értékelési útmutatók alapján történik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


