Három hónappal tovább tart
Gyilkosság Kulcson - Meghosszabbították a gyanúsított előzetes letartóztatását
Három hónappal meghosszabbította a négy ember megölésével gyanúsított kulcsi férfi előzetes letartóztatását a Székesfehérvári Törvényszék.
2012.05.07 11:30MTIGieszné Boda Orsolya, a törvényszék elnökhelyettese elmondta: a Székesfehérvári Törvényszék a rendelkezésre álló adatok alapján teljes egészében helyt adott az ügyészség indítványának. Az előzetes letartóztatást augusztus elejéig hosszabbították meg. A döntés ellen a gyanúsított vagy annak kirendelt védőügyvédje fellebbezhet, a döntés nem jogerős.
Az elnökhelyettes megerősítette a rendőrség korábbi tájékoztatását, miszerint H. Csanád Jutas elmeállapotát jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyászati Intézetben vizsgálják. Az egyhónapos megfigyelést követően derül ki, a férfi büntethető-e vagy a kényszergyógykezelését kell elrendelni.
A Székesfehérvári Törvényszék április 8-án rendelte el a négy ember megölésével gyanúsított 23 éves fiatalember 30 napos előzetes letartóztatását, arra hivatkozva, hogy fennállt a bűnismétlés és a szökés veszélye. A gyanúsított a meghallgatás során beismerte tettét. A férfit több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítják, e bűncselekményért 10 évtől 20 évig terjedő, illetve életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújthatják.
A kulcsi családi tragédiára április 6-án derült fény. A gyilkosságok gyanúsítottját a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti főosztályának tagjai még aznap elfogták a Fejér megyei településen. A helyszíni szemle és a férfi vallomása alapján kiderült, a családtagokat az elkövető más-más időpontban, a ház különböző helyiségeiben ölte meg.
A férfi a gyanú szerint előbb a bátyját, majd a nagyszüleit, végül az édesapját gyilkolta meg. Életveszélyesen megsebesítette a nővérét és az édesanyját, súlyosan a nővére barátját.
A gyanúsított a kihallgatása során azt vallotta, hogy tettét nem bánta meg, már hónapokkal ezelőtt gyilkos ösztön ébredt benne, a családtagjai halálos ellenségeivé váltak, ezért ölte meg őket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


