Érdekes kimenet
Előre hozott választások kezdődtek Görögországban
Előre hozott választások kezdődtek Görögországban, a csaknem tízmillió szavazópolgár a közép-európai idő szerint reggel 6 órától este 18 óráig nyitva tartó választókörletekben adhatja le voksát, megválasztva az egykamarás, 300 tagú parlamentet (vouli), amelynek mandátuma négy évre szól.
2012.05.06 08:13MTIA görög törvények szerint kötelező a választásokon való részvétel, elméletig egy év szabadságvesztéssel is sújthatók a távolmaradók, de a gyakorlatban nem alkalmaztak még ilyen szankciókat.
A vasárnapi voksoláson 32 párt, blokk és szövetség indult, előrejelzések szerint a két nagy mellett akár nyolc kisebb párt is átugorhatja a 3 százalékos szavazatküszöböt, és juthat be a törvényhozásba, mivel "büntetőszavazás" várható az elhúzódó adósságválság és recesszió sújtotta országban.
A voksoláson a jelenleg kényszerkoalícióban kormányzó szocialista PASZOK - amely a hitelcsomagokért cserébe elvárt megszorítások miatti hatalmas társadalmi nyomás hatására, két év hatalomgyakorlás után tavaly novemberben volt kénytelen átmeneti kabinetnek átadni a kormányrudat - és konzervatív Új Demokrácia várhatóan jelentősen veszítenek mandátumaik számából, de együtt éppen hogy képesek lesznek többségük megtartására. A győzelemre esélyes Új Demokrácia azonban elzárkózott a nagykoalíció gondolatától. A választáson a szélsőséges politikai erők erősödése várható: három jobboldali radikális párt - köztük az újfasiszta Arany Hajnal - együttesen akár 20 százalékot is szerezhet.
A voksolás kimenetele roppant bizonytalan. A törpepártok növekvő népszerűsége azzal a veszéllyel fenyeget, hogy elbukik a takarékossági program, amely nélkül viszont a külföldi hitelezők nem nyújtanak segítséget az ország talpra állításához. Amennyiben a két nagy párt nem tud többséget szerezni vagy nem lesz képes koalíciós megállapodást kötni, úgy 25 napon belül új szavazás kiírására kerülhet sor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


