Tíz ember demonstrált a miniszterelnök háza előtt
Orbánon is behajtatnák az ingatlanadót az Ifjú Demokraták
Szarvas Koppány Bendegúz, az Ifjú Demokraták nevű, a Demokratikus Koalícióval együttműködő szervezet elnöke az Orbán Viktor miniszterelnök háza előtt tartott demonstráción szombaton azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnökön is be kell hajtani az általa lakott ingatlanra vonatkozó adót.
2012.04.28 16:25MTIAz alig tíz emberrel megtartott rendezvényen megemlítette, hogy felszólították Pokorni Zoltánt, a miniszterelnök lakhelyéül szolgáló XII. kerület fideszes polgármesterét, hogy "emelkedjen felül pártpolitikusi mivoltán", és "hajtsa be az elmaradt adót Orbán Viktoron".
Az Ifjú Demokraták elnöke emlékeztetett arra, hogy az a XII. kerületi Cinege utcai ház, ahol Orbán Viktor miniszterelnök és családja lakik, egy felújítással kétszeres alapterületű lett, de ez a vagyonnyilatkozatában nem szerepel. Ez ügyben a Demokratikus Koalíció (DK) vizsgálatot kezdeményezett, amit az Országgyűlés szakbizottsága elutasított arra hivatkozva, hogy az ügyet csak akkor lehet vizsgálni, ha Orbán Viktor feltünteti a vagyonnyilatkozatában a ház valódi értékét.
Ez azt jelenti, hogy Orbán Viktor nem kezdeményezte ingatlannyilvántartás módosítását, azaz adót csalt - magyarázta.
Az Ifjú Demokraták elnöke elmondta: demonstrációjuk nem független a Fidelitas délelőtti rendezvényétől, mert a Fidesz ifjúsági szervezete "mindig megpróbálja másra terelni a figyelmet".
Mihalovics Péter, a Fidesz ifjúsági szervezete, a Fidelitas országos választmányi elnöke szombat reggel Budapesten, a szervezet Gyurcsány Ferenc II. kerületi háza előtt tartott demonstrációján azt mondta: távozzon végleg a magyar politikából Gyurcsány Ferenc volt szocialista kormányfő, ha nem tud elszámolni szakdolgozatával, mert ebben az esetben méltatlanná válik a közszereplésre.
Mint azt kifejtette, a Fidelitas arra kéri a volt miniszterelnököt, "valljon színt, legyen egyszer őszinte, mondjon igazat, ha nem tud igazat mondani, távozzon a közéletből".
A HírTv Célpont című műsorában péntek este az hangzott el, hogy négy évvel Gyurcsány Ferenc előtt majdani sógora, Rozs Szabolcs a volt miniszterelnökével megegyező címen adott le szakdolgozatot a pécsi tanárképző főiskolán. Ezt a férfi is megerősítette. A korábbi kormányfő, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a HírTv kérdésére azt mondta: valószínű, hogy olvasta a dolgozatot és merített is belőle.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06