A szerkesztők azt kérdeznek, amit akarnak
MSZP: Orbán mondja el, miért csapta be az embereket!
Az MSZP elvárja a miniszterelnöktől, hogy a péntek reggel esedékes rádióinterjújában elmondja, miért csapta be az embereket.
2012.04.26 19:55MTIA párt közleményében kiemeli: "a világért sem akarjuk a Fidesz példáját követve előírni a közszolgálati médiának, mit és hogyan kérdezzen a hatalmi pozíciót betöltő kormánypárti, illetve az őket ellenőrizni hivatott ellenzéki politikusoktól. Ezért hangsúlyozzuk: az alábbi felhívás nem a MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorának szerkesztőihez szól."
Felidézik, hogy Orbán Viktor a közszolgálati rádiónak adott szokásos rádióinterjújában április 13-án egyebek mellett azt mondta, "senkinek ne fájjon a feje" újabb adók miatt. Ugyanakkor azt is mondta, hogy "év közben nem szabad az adókat módosítani, csak súlyos kényszer esetén, és szerinte ilyen most nincs." Majd alig tíz nap elteltével egyszer csak megjelent "a brutális adókkal és megszorításokkal telepakolt" második Orbán-csomag - ismerteti a szocialisták közleménye.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


