"Fekete szerda" Budapesten?
A "legbrutálisabb" megszorításokkal riogat az MSZP
Az MSZP fővárosi frakcióvezetője szerint "fekete szerdaként" fog bevonulni a Fővárosi Közgyűlés e heti ülése a köztudatba, mert a legbrutálisabb" megszorítások érik el Budapestet.
2012.04.25 09:51MTIHorváth Csaba szerint a Széll Kálmán Terv 2.0 országos tartalma és a fővárosi tervek "tönkre fognak tenni mindenkit", egyebek mellett az útadó, a "futóverseny-adó", a telekommunikációs adó és más adók ellehetetlenítik a budapestiek életét.
Az ellenzéki politikus bírálta, hogy a városvezetés másfél, illetve a kormány két éve nem volt elég arra, hogy a BKV új közszolgáltatási szerződését a határidőket betartva elkészítsék. Megjegyezte, hogy ezt már jóval korábban be kellett volna terjeszteni az Európai Bizottsághoz, amelynek 30 nap áll rendelkezésére, hogy elbírálja azt.
Horváth Csaba szerint ez nem fog május 1-jéig megtörténni, így a BKV további támogatása tiltott állami támogatásnak minősül, a társaság pedig törvénytelenül működik a szerződés lejárta után. A szocialista politikus kifogásolta a költségvetés-módosítás BKV-ra vonatkozó részét is, álláspontja szerint ennek káros következménye a teljes intézményrendszer leépülése lesz.
Havas Szófia, a párt képviselője a testület előtt lévő anyagok mennyiségét bírálta, mint mondta, a négyezer oldalnyi dokumentumról teljesen irreális, hogy bárki felelősen tudjon dönteni. A főváros egészségügyi bizottságának alelnöke azt is kijelentette: minden eszközzel tiltakoznak a kórházbezárások, "ingatlanpanamák", illetve a közbeszerzések "államosítása" ellen, amelyek - véleménye szerint - sok száz milliárd forint "baráti, hozzátartozói kézbe" juttatását jelentik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


