Széll Kálmán Terv 2.0
Az MSZP az egykulcsos adóra fogja a megszorításokat
Az MSZP szerint a Széll Kálmán-terv új változatában szereplő több százmilliárd forintos megszorítások nagy részére nem lenne szükség, ha a kormány nem vezette volna be az egykulcsos személyi jövedelemadót (szja) és nem ragaszkodna továbbra is ahhoz.
2012.04.24 14:00MTIBurány Sándor országgyűlési képviselő kedden sajtótájékoztatón bírálta az új adók bevezetésére vonatkozó kormányzati terveket, és azt hangsúlyozta: az előző nap nyilvánosságra hozott dokumentumban egyetlen reménykeltő intézkedés van, a 2, illetve 3,5 millió forint feletti végkielégítéseket sújtó 98 százalékos különadó megszüntetése. Szerinte ez bár "pofátlanság" - hiszen a teher így csak azokat sújtotta, akiket a szocialisták választási veresége után menesztettek -, mégis azt jelzi, hogy az Orbán-kormány már a 2014-es bukásra készül, ezért mentesíti politikusait és az általa kinevezett vezetőket a különadó alól.
Az MSZP-s képviselő az új Széll Kálmán-tervet úgy értékelte: világos, hogy a tavaly márciusi első változat céljai sem teljesültek, már a kormány sem számol gazdasági növekedéssel és a munkahelyek számának gyarapodásával. Véleménye szerint ez megerősíti azt a két éve hangoztatott ellenzéki kritikát, hogy az Orbán-kormány gazdaságpolitikája csődbe viszi az országot. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a most tervezett megszorítások nagyjából akkora költségvetési lyukat tömnek be, mint amekkorát az egykulcsos szja okozott.
Burány Sándor szerint a Fidesz-kormánynak adó- és gazdaságpolitikájával azon az úton kellett volna maradnia, amelyet a Bajnai-kormány kijelölt, így például tovább kellett volna csökkentenie a munkára rakodó terheket és megtartani a progresszív szja-rendszert.
A Széll Kálmán-terv új változatában szereplő adóterveket kapkodónak ítélte az MSZP-s politikus, és azt mondta: az emberek már viccelni sem mernek azzal, hogy milyen új adót vezethet még be a kabinet, mert mind megvalósul.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


