Lesz-e bérrendezés?
Az ápolók egy év haladékot adtak Orbánéknak
Bugarszki Miklós, a szervezet elnöke közölte: a Magyar Ápolási Egyesület egy év haladékot adott a kormánynak az ápolói bérek felzárkóztatására.
2012.04.26 17:41MTIMint kifejtette, az egyesület II. országos kongresszusa egészségpolitikai fórum keretében megvitatta az ápolás, a szakdolgozók jelenlegi helyzetét. Megállapították, hogy a béremelés ellenére az ápolók bérpozíciója az ágazaton belül romlott, az általuk korábban megfogalmazott nehézségek, kedvezőtlen hatások az egészségügyi államtitkárság és az egyesület közötti együttműködés következtében csökkentek, de továbbra is fennállnak - áll a közleményben. A Magyar Ápolási Egyesület meghirdette a "türelem évét", amely 2013. május 1-jéig tart. Addig is azt kérik, hogy az ápolás fejlődése, megfelelő szintű képviselete érdekében mielőbb teremtsék meg az egészségügyi államtitkárságon belül az önálló ápolás képviseletének lehetőségét, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézeten (GYEMSZI) belül hozzák létre az Országos Ápolási Igazgatóságot.
Ezen felül munkakörülményeik javítása érdekében kezdeményezik, hogy az államtitkárság az ápoláshoz szükséges tárgyi eszközök beszerzésére teremtsen pályázati lehetőségeket, és a diplomás szakdolgozók számára is biztosítsák az egyéb diplomásokkal azonos mértékű illetményemelést. Az ápolói bérek felzárkóztatása érdekében azt kérik, hogy a kormányzat a 2013. évi költségvetésbe tervezze be az orvosi bérek legalább 70 százalékához való közelítéshez szükséges összeget - olvasható az egyesület közleményében.
Április 14-én az Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége - Fakoosz országos kongresszusán több, az alapellátásban dolgozók érdekeit képviselő szervezet a háziorvosok anyagi helyzetének mielőbb rendezéséért és a bértárgyalások megkezdéséért "sztrájkbizottságot" alapított. Kiemelték: mivel az alapellátásban dolgozók jogilag nem sztrájkolhatnak, a "sztrájk" esetükben nem szó szerint értendő, csupán arra utaló akciókat jelenthet.
Ehhez az akcióhoz múlt pénteken a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Fogorvosi tagozata is csatlakozott.
A Fakoosz csütörtökön azt közölte, Szócska Miklós egészségügyi államtitkár május 9-ére várja őket, a háziorvosi alapellátás helyzetének és aktuális problémáinak megtárgyalásáról szóló első találkozóra. A tárgyaláson - várhatóan valamennyi érintett szervezet részvételével - az alapellátás teljes körére kiterjedő, a szakdolgozóinkat is érintő megállapodást kívánnak elérni. Kiemelték: céljuk egy olyan írásos megállapodás megkötése, mely alapjául szolgálhat a szükséges kormányzati, országgyűlési intézkedéseknek. Remélik, hogy még a nyári törvényhozási szünet előtt sikerül eredményt elérniük és "jelentős javulást kiküzdeni" az alapellátásban tevékenykedők és a biztosítottak érdekében.
Kapcsolódó írások:
- Fico "konstruktív párbeszédet" folytatott Orbán Viktorral
- A miniszterelnök elárulta a gázfogyasztókat?
- Fico-Orbán csörte - Nem lesz téma az állampolgársági törvény
- Londoni elemzők szerint valószínű az IMF/EU-tárgyaláskezdés
- Gyurcsány: a szabadságszerető emberekhez legyen lojális az Ab!
- Orbán: Nincs több akadály
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


