A kormány vagy a Ház?
Járások - Ki döntsön a székhelyekről?
Két fideszes országgyűlési képviselő azt javasolja, hogy a 2013. január 1-jén létrejövő járások székhelyét és területi beosztását ne a kormány határozza meg rendeletben, hanem azt a járások kialakításáról szóló törvény tartalmazza.
2012.04.25 13:46MTITasó László és Tiba István ennek érdekében módosító indítványt nyújtott be a járási törvényjavaslathoz, amelyben rögzítenék, hogy a járási hivatalok székhelyeit és illetékességi területét a törvény melléklete tartalmazza. A kormányrendeletnek pedig - előterjesztésük szerint - csak a járási hivatalok feladat- és hatásköreinek részletes szabályairól, valamint a kormányablakok működéséről kellene szólnia.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) eredeti tervei szerint 168 járás és hét fővárosi körzet jött volna létre, amelyek pontos beosztásáról, székhelyéről nem törvényi, hanem kormányszintű szabályozás születne.
Az azonban már biztosnak látszik - miután megegyeztek a fővárosi kerületi polgármesterek és a KIM vezetése -, hogy Budapesten nem hét körzet lesz, hanem kerületi szinten szerveződhetnek a járási hivatalok. Korábban, a járások kialakításáról szóló társadalmi egyeztetés során több száz javaslat érkezett, amelyek több mint fele arra irányult, hogy egy adott település másik járáshoz tartozzon, harmaduk pedig eltérő járási székhely kialakítására.
2013-tól a járások lesznek az állam legkisebb területi államigazgatási egységei.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


