Csak az indulatkeltés lehetett a cél
A keresztény egyházi vezetők elutasítják a tiszaeszlári vérvád felemlegetését
Katolikus, református és evangélikus egyházi vezetők csütörtökön közös állásfoglalásban utasították el, hogy nemrégiben a Parlament falai között egy képviselői felszólalásban felidéződött a szégyenletes tiszaeszlári vérvád, "amelynek felemlegetése egyedül az indulatkeltés eszköze lehet".
2012.04.19 19:48MTIA dokumentumot Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke és Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke írta alá.
Mint fogalmaztak, egyházi vezetői szolgálatuk kötelezi őket arra, hogy szót emeljenek a gyűlöletkeltés ellen. Emlékeztettek Krisztus tanítására: "Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!", hozzátéve: "hitünk, emberségünk semmilyen körülmények között nem fér össze az antiszemitizmussal, a vallási közösségek, népcsoportok elleni gyűlöletkeltéssel".
Az egyházi vezetők különösen is aggasztónak találják, hogy a gyűlöletkeltő beszéd a Parlament falai között hangzott, hangozhatott el. Hangsúlyozták: a magyar törvényhozásnak, a politikai közbeszédet meghatározó képviselőknek, politikusoknak fokozott felelősségük van a gyűlöletkeltéssel való szembeszállásban.
Úgy fogalmaztak: a tiszaeszlári vérvádat és az általa keltett gyűlöletet elutasítva együtt hívunk mindenkit a szeretet és az elfogadás krisztusi parancsának követésére és hirdetésére, az igazi emberi értékek alapján álló alkotó együttműködésre.
Baráth Zsolt jobbikos parlamenti képviselő április 3-án, napirend utáni felszólalásában Solymosi Eszterről emlékezett meg; úgy fogalmazott, a tiszaeszlári lányt zsidó emberek ölhették meg 1882-ben, ám ezt szavai szerint az igazságszolgáltatás igyekezett elkendőzni, így az eljáró bíró "külső nyomásra kénytelen volt" felmentő ítéletet hozni.
Fónagy János államtitkár a képviselő felszólalására úgy reagált: a Jobbik ezzel "oda sorolta magát, ahova sokan gondolják", hogy tartozik. A vérvád felemlegetését a többi parlamenti párt és más egyházak is elítélték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


