Házszabályellenes a döntés a népszavazásról?
DK: Lezsák Sándornak ehhez nincs joga!
Az alkotmányügyi bizottság összehívását szorgalmazza a Demokratikus Koalíció (DK), arra kérve a testületet, nyilvánítsa házszabályellenesnek a házelnöki feladatokat ellátó Lezsák Sándor azon döntését, amely szerint nincs alkotmányos alapja a DK népszavazási kezdeményezésének az új országgyűlési törvényről.
2012.04.17 15:03MTIA DK ügyvezető alelnöke, a független parlamenti képviselő Molnár Csaba közleményében azt írta: a DK kezdeményezéséről - vagyis, hogy a Ház döntsön az országgyűlési törvény népszavazással történő megerősítéséről - a házszabály szerint a parlament csak jövő hétfőn határozhat, addig pedig lejár a DK frakcióalapításának hat hónapos moratóriuma. A DK kezdeményezéséről a házszabály alapján kizárólag az Országgyűlés dönthet, Lezsák Sándornak ehhez nincs joga, neki "csupán annyi a feladata, hogy a kezdeményezést beterjessze a parlament ülésére" - hangsúlyozta Molnár Csaba, aki szerint a Fidesz mindenáron meg akarja akadályozni a DK-frakció megalakulását az Országgyűlésben.
Az ellenzéki politikus korábban azt közölte, a referendum benyújtásával az a céljuk, hogy a köztársasági elnök feladatkörét az új államfő megválasztásáig ellátó Kövér László házelnök hétfőig ne írhassa alá a jogszabályt, mert akkor a DK megalakíthatja parlamenti frakcióját.
Lezsák Sándor szerint azonban nincs alkotmányos alapja az új országgyűlési törvény megerősítésére vonatkozó, a Demokratikus Koalíció által javasolt népszavazási kezdeményezésnek. A házelnöki feladatokat ellátó alelnök emlékeztetett: az alaptörvény meghatározza, hogy népszavazás kezdeményezésére a köztársasági elnök, a kormány, valamint meghatározott számú választópolgár jogosult. Országgyűlési képviselőket a népszavazás kezdeményezésének joga sem az alkotmány, sem pedig az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló - január 1-jén módosult - jogszabály alapján nem illeti meg. Rámutatott arra is, hogy az alaptörvény szerint nem lehet országos népszavazást tartani az Országgyűlés hatáskörébe tartozó személyi és szervezetalakítási kérdésről sem.
A beadvány indokolásával kapcsolatban Lezsák Sándor utalt arra is, hogy a házszabály hétfőn elfogadott módosítása során - az alaptörvénnyel összhangban - kikerültek a házszabályi rendelkezések köréből a törvény népszavazással történő megerősítésére vonatkozó eljárási rendelkezések is - tájékoztatta az MTI-t az Országgyűlés Sajtószolgálata.
A hatályos házszabály egyik paragrafusa szól úgy, hogy az Országgyűlés által elfogadott, de a köztársasági elnök által még alá nem írt törvény népszavazással történő megerősítését legkésőbb a zárószavazás befejezésekor, írásban lehet kérni és hogy a Ház a végszavazást követő ülésen határoz a népszavazásra bocsátásról. Ez a passzus azonban - mint arra Lezsák Sándor is utalt - a házszabály hétfőn elfogadott, de még ki nem hirdetett módosításával kikerült a rendelkezések közül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


