Nem küldött értesítést a Velencei Bizottság
A Fidesz szerint Bárándy Gergely állításai nem igazak
Selmeczi Gabriella a Fidesz szóvivője közölte: a Fidesz szerint nem igaz, amit Bárándy Gergely (MSZP) csütörtöki sajtótájékoztatóján sajtóhírre hivatkozva állított, hogy a magyar kormány illetékesei március végén kaptak értesítést a Velencei Bizottságtól az igazságszolgáltatási reformmal kapcsolatban.
2012.04.13 13:06MTIBárándy Gergely az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának szocialista tagja egy, az atv.hu-n csütörtökön megjelent cikkre hivatkozva cáfolta a külügyminiszter két nappal azelőtti nyilatkozatát. Martonyi János akkor azt mondta: a kormány nem ismeri a Nemzetközi Valutaalap (IMF), valamint az Európai Unió előfeltételeit a hitel-megállapodásról, valamint azt, hogy az igazságszolgáltatás és benne a bírák nyugdíjazásának ügyét nem lehet összefüggésbe hozni a hitel-megállapodással.
A szocialista képviselő az internetes oldalon megjelentek alapján kijelentette, a kormánynak tudomása van arról, hogy pontosan milyen feltétele van a tárgyalások megkezdésének: teljesíteni kell a Velencei Bizottság, valamint az Európai Bizottság elvárásait az igazságügyi átalakítások során. Az írás szerint a magyar kormány illetékesei március végén kaptak értesítést a Velencei Bizottságtól, hogy a testület az Európai Bizottsággal egyeztetve, öt pontban összegezte egyértelmű feltételeit az igazságszolgáltatási reformmal kapcsolatban.
Ezzel szemben Selmeczi Gabriella pénteki közleményében leszögezi: a Velencei Bizottság eddig semmilyen formában nem értékelte a magyar kormány által az Országgyűlésnek benyújtott törvénymódosítási javaslatot, hiszen a Velencei Bizottság nem is ülésezett március 16-a óta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


