Felújítják az utat
Megoldódik a közlekedés Heréden és Nagykökényesen
Nagykökényes polgármestere Jelentősen javulnak a Heves megyei Nagykökényes és Heréd közúti megközelítésének a feltételei, miután az Új Széchenyi Terv támogatásával felújítják a két községet Hatvannal, illetve Nógrád megyével összekötő utat.
2012.04.12 11:11MTIGáspár Tamás (független) közölte, előző nap műszaki hiba miatt került be egy tavalyi, az út felújítását sürgető közleményük az MTI Önkormányzati Sajtószolgálatának (ÖS) rendszerébe.
A polgármester elmondta: a mintegy 810 millió forint értékű beruházás a tervek szerint nyár közepére készül el.
Emlékeztetett arra: az elmúlt évben kormányzati segítséget kért a két falu, mert a településekre vezető utak katasztrofális állapota miatt veszélybe került a közösségi közlekedés működtetése. A községekbe vezető utak már-már járhatatlanná váltak, ami azzal fenyegetett, hogy közúton megközelíthetetlenné válik a térség.
A most megkezdődött beruházás keretében új burkolattal látják el és kiszélesítik a 11 kilométeres útszakaszt, megvalósul két híd rekonstrukciója és felújítják a vízelvezető árkokat is. Mindezzel jelenősen javulnak a két település csaknem 3 ezer lakójának közlekedési lehetőségei - mondta a polgármester, hozzátéve: a helyzet a beruházásnak köszönhetően szerencsére megoldódik.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán arról tájékoztatta az MTI-t: az észak-magyarországi régió 4-5 számjegyű mellékútjain felújítási munkák kezdődtek. E fejlesztések egyikeként megújul a Verseg-Hatvan összekötő út mintegy 11 kilométeres, Herédet és Nagykökényest is érintő, a 21-es számú főúthoz csatlakozó szakasza.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


