Hetente kétszer kell vállalkozniuk a kalandra
Tömegközlekedésre ítélték a "moszkvai BKV" vezetőit
A moszkvai közlekedési vállalat vezetőinek ezentúl hetente két alkalommal kötelező lesz tömegközlekedési eszközökkel eljutniuk munkahelyükre, és az utazás alatt szerzett tapasztalataikról részletes beszámolót kell készíteniük.
2012.04.06 19:40MTIMakszim Likszutov, a moszkvai önkormányzat ágazati szervének vezetője pénteken tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy ez az utasítás az amúgy szolgálati autóval rendelkező helyetteseire, valamint az összes főosztályvezetőre is vonatkozik. Indoklásul elmondta, hogy a vezetőknek meg kell ismerniük a valós helyzetet, annál is inkább, mert "néhányan az üzleti életből érkeztek" - derül ki a Ria Novosztyi hírügynökség beszámolójából.
Likszutov az orosz főváros vonzáskörzetében él, s elmondása szerint gyakran veszi igénybe a tömegközlekedést. HÉV-vel jut be a Kijevi pályaudvarra, s onnan vagy autóval viszik el munkahelyére, vagy a tömegközlekedést választja. A pályaudvarról metróval könnyűszerrel el lehet jutni a vállalat székhelyére, csak négy megálló, igaz, egyszer át kell szállni egy másik vonalra.
A moszkvai önkormányzat nagyszabású terveket hirdetett meg a tömegközlekedés fejlesztésére, hogy vonzóbbá tegyék a szolgáltatást az utasoknak. Júliustól minden autóbuszt felszerelnek műholdas navigációs rendszerrel, minden vasútállomáson jegykiadó automatákat helyeznek üzembe, valamint több mint 20 P+R parkolót építenek ki metróállomások körül.
A nagyvárosi metróhálózatok közül a tokiói után a moszkvai metrón utaznak a legtöbben. A tavalyi év végén a rendszer teljes hosszúsága 305,7 kilométer volt, 12 vonalán 185 állomás található. A tervek szerint 2020-ig további 43 állomással bővítik a hálózatot, amelynek hosszúsága így 396,1 kilométerre növekedik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


