Megelőzik a felesleges tragédiát?
Közös kiképzésen vesznek részt amerikai és magyar katonák
A 12 amerikai és mintegy 40 magyar katona konvojkísérési feladatot is gyakorol majd, illetve lövészeten is részt vesznek. Nem árt.
2012.04.04 12:00MTIKözös kiképzésen vesznek részt a Magyar Honvédség (MH) Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoport (OMLT) és az ohiói Nemzeti Gárda katonái szerdán a Komárom-Esztergom megyében lévő szomodi lőtéren - mondta Demény Andrea, az MH 25. Klapka György Lövészdandár kommunikációs tisztje az MTI érdeklődésére.
A tiszt közölte: a hamarosan Afganisztánba induló, és ott közös kiképzési feladatokat ellátó magyar-amerikai csoport lövészeten vesz majd részt a lőtéren.
A 12 amerikai és mintegy 40 magyar katona konvojkísérési feladatot is gyakorol majd - tette hozzá.
Az OMLT egy kis létszámú, kiképzőkből álló katonai alakulat, amely 2009-ben kezdte meg működését Afganisztánban a Khilagai-bázison. Az amerikai és a magyar katonák segítik az Afgán Nemzeti Hadsereg (ANA) egyik zászlóaljának felkészítését.
Kapcsolódó írások:
- Elindult a magyar katonai repülő Egyiptomba az áldozatokért
- Magyar katonákat is bevethetnek Kosovska Mitrovicán
- Meghalt egy magyar katonaorvos Afganisztánban
- Egy durrdefekt miatt haltak meg a magyar katonák?
- Balesetben meghalt két magyar katona Afganisztánban
- Agysérülés okozta a magyar katona halálát
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


