Lemondott Schmitt Pál
Két hét múlva lesz államfőnk!
Orbán két hét múlva jelöl új államfőt a Fidesz-KDNP-frakciónak.
2012.04.02 23:25MTIA kormánypárti frakciószövetség hétfő este arra kérte Orbán Viktor miniszterelnököt, a Fidesz elnökét, hogy két hét múlva, április 16-án jelöljön új államfőt - közölte Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a tanácskozás után.
A politikus újságíróknak azt mondta: azért döntöttek így, mert a Schmitt Pál lemondása után tartott ötpárti tanácskozáson meghallgatták az ellenzék véleményét, amely szerint az ország érdeke egyfelől, hogy rövid időn belül legyen új köztársasági elnök, másrészt viszont az, hogy a jelölt kiválasztásakor kellő körültekintéssel járjanak el.
"Ezeket a tanácsokat megfontolva kezdjük meg a szükséges egyeztetéseket" - hangsúlyozta Lázár János.
Közölte: kedd reggel tájékoztatja az ellenzéki frakciók vezetőit a kormánypárti frakciószövetség döntéséről. Hozzátette, kíváncsiak az ellenzék véleményére, várják a javaslatukat. Érdemi személyi javaslat a hétfő esti ötpárti egyeztetésen nem hangzott el - mondta.
Arra a kérdésre, hogy a Fidesz-KDNP milyen karakterű elnökjelöltben gondolkodik, a frakcióvezető azt válaszolta: semmilyen személyi találgatásba nem megy bele. "Olyan elnökre van szükség, aki a nemzet egységét képes megjeleníteni és szimbolizálni munkájával és jövőbeni tevékenységével" - fogalmazott.
Az MTI kormánypárti forrásból úgy értesült, hogy az alig húszperces frakcióülésen Orbán Viktor és Lázár János beszédén kívül képviselői hozzászólás nem hangzott el, ahogyan lehetséges államfőjelölt neve sem.
A kormánypárti képviselőket arra kérték, hogy az április 16-i jelölésig ne nyilatkozzanak a témáról.
Kapcsolódó írások:
- A Nemzetközi Olimpiai Bizottság bekérte a Schmitt-ügy iratait
- Az ötpárti egyeztetés után összeül a Fidesz-KDNP-frakció
- A távozó rektor mellett tüntettek a Semmelweis Egyetemen
- Kövér Lászlót Lezsák Sándor helyettesítheti
- Nézzünk bele Schmitt Pál pénztárcájába!
- Ötpárti egyeztetés az államfőjelölésről
- KDNP: tisztelet Schmitt Pálnak
- Lemondott Schmitt Pál - mindenki hazamehet!
- Így mondott le Schmitt Pál
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


