Különvélemény
Schmittertáció: "hol szó szerint, hol átfogalmazva"
Nyilvánosságra hozta különvéleményét Fluck Ákos, a Schmitt Pál kisdoktorijával szemben felmerült plágiumgyanú miatt felállított tényfeltáró bizottság egyik tagja.
2012.03.29 07:30MTIEbben egyebek mellett azt írja: javasolt megvizsgálni az egykori pályázó egyetemi doktori címe visszavonásának lehetőségét és módját, figyelembe véve a közjogi méltóságával együtt járó védettség adta korlátokat.
Fluck Ákos ügyvéd a Semmelweis Egyetem honlapján közölt különvéleményében megállapítja: az egykori pályázó értekezése az egyetemi doktorátus megszerzésének feltételei közül "a tudományos munka módszereinek alkalmazásával készített, önálló kutatáson alapuló, új tudományos eredményt tartalmazó értekezés, vagy a társadalom számára hasznos, új és a gyakorlatban hasznosított alkotás " kritériumainak nem felelt meg.
Megjegyzi, hogy a korabeli szabályok szerint az egyetemi doktorátus visszavonására a Doktori Tanács javaslata alapján az Egyetemi Tanács volt jogosult, azonban a felsőoktatásról szóló törvény értelmében azt a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság indítványára a nemzeti erőforrás miniszter kezdeményezheti a bíróságnál.
Kifejti, hogy a doktori eljárás hiányosságokkal ugyan, de formális, eljárási szempontból többségében eleget tett a Testnevelési Egyetem Szabályzatában foglaltaknak, azonban sem a védés során, illetőleg azt megelőzően a felkészülési időszakban sem került feltárásra, hogy az értekezés milyen terjedelmű fordítások felhasználásával készült.
A tényfeltáró munka során viszont megállapíthatóvá vált, hogy a 215 oldalas értekezés legalább 200 oldalon keresztül hol szó szerint, hol átfogalmazva (rövidítve, egyszerűsítve), de lényegét tekintve szövegazonos fordítása a felhasznált irodalomként megjelölt forrásoknak, elsősorban és kiemelten a Georgiev-tanulmánynak, valamint a Heinemann-tanulmánynak. Az értekezésben ugyanakkor nem azonosítható, hogy az egyes részek melyik szakirodalomként megjelölt forrásmunkából származnak és milyen terjedelemben.
Mindenképpen eljárási hibára utal Fluck szerint a dolgozatra általában jellemző szakszerűtlen forrásmegjelölés, illetve a hivatkozásokra történő szakszerű utalások hiánya. Ezen hibákra a témavezetőnek, valamint a bírálóknak még a felkészülés idején, illetve az elő-opponensi véleményben nemcsak utalniuk kellett volna, hanem a feltárt hiányosságoknak még a védést megelőzően végrehajtandó korrigálására kellett volna felszólítani az egykori pályázót - írja. Álláspontja szerint kizárólag az egyébként kifogásolt hiányosságok orvoslását követően kerülhetett volna sor arra, hogy az egykori pályázó az értekezést megvédje.
Beszámol arról is, hogy az egykori pályázó hivatalában fogadta a bizottság elnökét. A bizottság elnöke tájékoztatta annak tagjait arról, hogy az egykori pályázó álláspontja szerint a doktori esemény szabályszerűen zajlott le. Előadta továbbá, hogy az értekezés személyes álláspontja és akkori információi szerint a korabeli szabályoknak megfelelően készült. Rögzítette, miszerint amennyiben az értekezés bármilyen formai hiányosságban szenvedett, úgy álláspontja szerint ennek tényére a témavezetőnek, valamint a bírálóknak nyomatékosan fel kellett volna hívniuk a figyelmét. Mivel ilyen jelzést nem kapott, jóhiszeműsége álláspontja szerint nem kérdőjelezhető meg.

A doktori tanács indokoltnak tartja Schmitt címének elvételét
Tulassay Tivadar rektor a doktori tanács csütörtöki ülését követően bejelentette: a Semmelweis Egyetem (SE) doktori tanácsa indokoltnak tartja és indítványozza az egyetem szenátusának Schmitt Pál államfő 1992-ben megszerzett kisdoktori címének visszavonását.
A bejelentést a Hallgatói Hálózat szerda délután óta az egyetem épületében demonstráló tagjai tapssal, ovációval fogadták. Mint a rektor elmondta, a tanács szavazattal rendelkező huszonkét tagja közül tizennyolcan voltak jelen az ülésen, közülük tizenhatan szavaztak igennel, ketten nemmel.
Az egyetem szenátusa délutánra tűzte napirendre az ügyet. A döntést követően a sajtót is tájékoztatják.
A kormány nem érintett a disszertáció ügyében
Giró-Szász András kormányszóvivő közölte: a kormány nem érintett Schmitt Pál köztársasági elnök doktori disszertációjának ügyében.
A kormányszóvivő Orbán Viktor szerepét firtató kérdésre közölte: a miniszterelnök nem mint miniszterelnök, hanem mint pártelnök tett javaslatot az államfői poszt betöltésére, egyetértésben azokkal az országgyűlési képviselőkkel, akik Schmitt Pált erre a posztra javasolták. Megjegyezte: a köztársasági elnöki poszt betöltésére a magyar jogszabályok értelmében az országgyűlési képviselők egyötödének jelölésével lehet javaslatot tenni.
A Károlyi-szobor Kossuth térről való csütörtöki eltávolításával kapcsolatban pedig azt mondta, hogy az az Országgyűlés Hivatalának kompetenciájába tartozik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:14 Szudán megerősítette, hogy orosz haditengerészeti bázis jöhet létre a területén
- 20:13 Több kiskorú fiút akart rávenni szexuális szolgáltatásra egy férfi, vádat emeltek ellene
- 18:11 Szijjártó Péter: idén ősszel megindul a sorozatgyártás a BMW debreceni gyárában
- 16:08 Meghívta Moszkvába Donald Trumpot Vlagyimir Putyin
- 14:06 Meteorológia: csütörtökön is készülni kell ónos esőre
- 12:58 Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a férfit, aki megfojtotta rokona kutyáját
- 10:10 Kuncsaftjaikat kirabló örömlányokat ítélt 10 évre a bíróság
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06