Horváth Ágnes tovább vesztett népszerűségéből
Mélyponton a szabad demokraták megítélése
Mélyponton van a szabad demokraták megítélése a Szonda Ipsos közvélemény-kutató cég április 17-e és 24-e közötti adatfelvétele szerint. A politikusok népszerűségi listáját Sólyom László köztársasági elnök vezeti, és Horváth Ágnes (SZDSZ) távozó egészségügyi miniszter zárja, aki tovább vesztett népszerűségéből.
2008.05.06 07:33MTIA Népszabadság keddi számában ismertetett, 1.500 fő megkérdezésén alapuló felmérés szerint bár nem mondható eseménytelennek a magyar politikai élet, az elmúlt egy hónapban mégis kevés változás történt a politikusok megítélésében. A ritka kivételek közé tartozik Kóka János, akinek öt pontot esett a népszerűségi mutatója.
Az SZDSZ elnöke április harmadik hetére pályafutása legnagyobb kritikát kiváltó időszakába érkezett. Visszaesése minden bizonnyal a kormányból való kilépéssel, annak körülményeivel hozható összefüggésbe, hiszen főképpen a szocialista párt hívei fordultak el tőle.
A kormányból távozó Fodor Gábor a rangsor felső harmadában található. Miniszteri időszakában kiegyensúlyozott megítélésnek örvendett; az MSZP támogatói körében kifejezetten kedvelt volt, és a fideszesek körében sem övezte heves ellenszenv.
A búcsúzó egészségügyi miniszter már induláskor is meglehetősen népszerűtlen volt; 24 ponttal debütált, és mára 16 pontig esett vissza. A Szonda Ipsos szerint bár összességében valamelyest romlott Gyurcsány Ferenc kormányfő renoméja, az MSZP táborában azonban valamelyest erősítették őt az elmúlt egy hónap eseményei.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


