Vita a törvényjavaslatról
"Nem" a kormányszerkezet átalakítására
A Fidesz és a KDNP képviselői nem tartották általános vitára alkalmasnak az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságában a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény módosítását hétfőn; a testület szocialista és szabad demokrata többsége szerint azonban a törvény módosítása alkalmas az általános vitára.
2008.05.05 13:32MTIA beterjesztett javaslat a minisztériumi kormányszerkezetet úgy alakítja át, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium helyén három új minisztérium jöjjön létre: az infrastrukturális ügyekért felelős Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium, a gazdaságfejlesztésért felelős Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium, illetve az önkormányzati ügyekért felelős Önkormányzati Minisztérium.
Emellett a törvénymódosítás lehetővé teszi azt is, hogy egy minisztériumban két államtitkár is dolgozhasson. Répássy Róbert, a testület fideszes alelnöke emlékeztetett rá: az a szokás, az ellenzék "nem szól bele" a kormány szerkezetátalakítási kérdéseibe, ebben az esetben azonban "felmerül több probléma". Mint mondta, álláspontjuk szerint nem szükséges az államtitkárok számának további növelése, így az ezt lehetővé tevő törvényjavaslat "egy nem bevált közigazgatási modellnek a további, rossz irányba mutató módosítása".
Azt sem tartják helyesnek, hogy miközben kisebbségi kormány alakul, nő a minisztériumok száma, holott a kormány 2006-ban azt ígérte, kevesebb lesz a minisztérium és az államtitkárok száma - jegyezte meg. Rubovszky György (KDNP) közölte: pártja sem támogatja a módosítást, mert véleményük szerint bizalmi szavazásnak kellene megelőznie a kormányszerkezet átalakítását.
Hozzátette: a jelenlegi kormánypártnak nincs társadalmi támogatottsága, és a parlamenti többsége sincs meg. A Fidesz és a KDNP 13 képviselője nemmel szavazott a javaslat általános vitára alkalmasságára, a szocialista és szabad demokrata képviselők 16 igen szavazatával azonban a testület végül általános vitára alkalmasnak tartotta a javaslatot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06