Elmaradt bérek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
Még a 47 ezer forintjukat sem kapták meg a közmunkások
Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő azt mondta: a 47 ezer forintos bérét sem kapta meg sok közfoglalkoztatott Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, egy ígéret szerint ugyanakkor szerdáig hozzájuthatnak jogos járandóságukhoz.
2012.03.12 13:33MTIAz ellenzéki politikus az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság (ÉmVízig) székháza előtt arról beszélt, hogy a társaság február elsejétől több mint másfélezer közmunkást foglalkoztat, akik közül sokan eddig egy fillért sem láttak munkájukért, holott a szerződés szerint hetente kellene megkapniuk a havi 47 ezer forintos juttatás esedékes részét.
Ezt a problémát szavai szerint polgármesterek és az elkeseredett, családjuk megélhetéséért küzdő emberek jelezték neki, akik bért nem kaptak, "ingyen dolgoztak". Azt is elmondta, tudomása szerint nem helyi jellegű problémáról van szó, Heves megyéből is kapott hasonló tartalmú jelzéseket.
A Belügyminisztérium illetékes államtitkárságától azt a választ kapta, hogy március 14-ig, visszamenőlegesen rendezik a problémát - mondta Nyakó István, hozzátéve ugyanakkor: ezzel az ügy nincs lezárva, mert "hitegetés, ígéret, munkaszerződés és törvény ellenére ezek az emberek nem jutottak hozzá jogos járandóságukhoz", "ez a rendszer nem képes hetente finanszírozni a közmunkások bérét".
Megemlítette, tudomása szerint jelenleg 12 vízügyi igazgatóságon mintegy 21 ezer közmunkás dolgozik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06