Felidézte a 2004-es népszavazást
Megosztott magyarság - Semjén ledöbbent az MSZP véleményén
Semjén Zsolt szerint döbbenetes, hogy éppen az az MSZP beszél a magyarság megosztásáról, amelynél jobban senki nem osztotta meg a magyar nemzetet.
2012.03.12 13:10MTIA miniszterelnök-helyettes ezt Szabó Vilmos szocialista képviselő sajtótájékoztatójára reagálva közölte hétfőn.
Semjén Zsolt felidézte a 2004-es kettős állampolgárságról szóló népszavazást, és arra emlékeztetett, hogy a Híd párt még 2009-ben alakult meg, tehát a szocialista kormány regnálása alatt vált megosztottá a felvidéki magyar politika.
Hozzátette: mindazonáltal örülnek a Híd bejutásának a pozsonyi parlamentbe és annak is, hogy a szélsőségesen magyargyűlölő nacionalista párt kiesett onnan.
A magyar kormány a jövőben is megad minden segítséget a határon túli magyarok szervezeteinek ahhoz, hogy a magyarság érdekeit mindenhol sikeresen képviseljék - emelte ki a kormányfő kereszténydemokrata helyettese.
Az MSZP szerint az Orbán-kormány felelőssége meghatározó a szlovákiai magyar közösség megosztottságáért.
Szabó Vilmos, a parlament külügyi bizottságának szocialista tagja hétfőn sajtótájékoztatón azt mondta: a szlovákiai magyar közösség vereséget szenvedett azzal, hogy a Magyar Koalíció Pártja (MKP) a szombati választáson 2010 után ismét nem jutott be a pozsonyi törvényhozásba. Véleménye szerint ennek egyik oka a Fidesz-kormány politikája, mivel az a két magyar párt együttműködésének előmozdítása helyett a megosztottságot növelte.
Az Orbán-kormány az elmúlt években és a kampányban is nyilvánvalóan az MKP-t támogatta, a Bugár Béla vezette Most-Híddal, amely az előző ciklusban kormánypárt volt, viszont szinte semmilyen kapcsolatot nem ápolt, ez pedig elfogadhatatlan - értékelt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


