Egyre kevesebb az üzemképes busz
Elkerülhetetlen a BKV csődje?
Az MSZP szerint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) úgy költ 100 millió forintot irodabérlésre, hogy közben a BKV-nál egyre kevesebb az üzemképes busz, a BKV csődje pedig egyre inkább elkerülhetetlennek látszik.
2012.03.09 18:41MTIHorváth Csaba, a fővárosi MSZP-frakció vezetője ezt arra reagálva közölte pénteken, hogy a BKK Facebook-oldalán azt írta, március végén közös irodaházba költöznek a BKK részlegei, a szerződött díj négyzetméterenként havi 11,5 euró lesz, ebből az első egy évben 50 százalék kedvezményt ad a bérbeadó.
Az ellenzéki párt frakcióvezetője az irodabérléssel kapcsolatban azt írta, hogy eközben a főváros közösségi közlekedési rendszere "a csőd szélén táncol", a városvezetés pedig szinte minden közszolgáltatási területen "radikális, mély leépítést, rombolást hajt végre". Hozzátette, hogy a BKK a Főpolgármesteri Hivatalban működik, vagyis elhelyezése megoldott, a költözést semmilyen érv nem támasztja alá.
Horváth Csaba közleményében megjegyezte, hogy a központ átláthatatlanul és drágán működik, 2011 elején, alapítása után néhány hónappal 150 millió forint bérköltséget élt fel, a buszcsere helyett pedig 12 új, személyes használatú autót bérelt. Ebben az évben a BKK csaknem 10 milliárd forintos költségvetésének jelentős részét a működési költségek, vezetői bérek és juttatások teszik ki.
A politikus szerint a kiköltözést akkor tudnák elfogadni, ha megszűnése miatt hagyná el a Főpolgármesteri Hivatalt a BKK.
Horváth Csaba ezért azt javasolja, hogy "városházi irodáik helyett inkább magukat számolják fel".
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


