"Mesterséges hisztéria"
Március 15-én megint nekivág a Békemenet
Március 15-én újabb Békemenet indul a Kossuth térre - jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján Bayer Zsolt újságíró, a Békemenet Magyarországért Egyesület egyik alapítója.
2012.03.06 12:58MTIA menet tagjai a Magyar Tudományos Akadémia elől indulnak, és a Parlament előtt tartandó központi rendezvényre vonulnak át.
Bayer Zsolt hozzátette: azokat hívják, akik január 21-én részt vettek az első Békemeneten, és azt kérte, hogy "hozzanak magukkal még egy embert".
Mint elmondta, több ezren érkeznek Lengyelországból a március 15-i ünnepségekre. A budai Várból induló lengyel szimpatizánsokat a Széchenyi téren megvárják, és együtt vonulnak majd a Kossuth térre, hogy meghallgassák Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédét.
Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője, az újabb Békemenet másik szervezője a keddi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy egy "körül nem írható gazdasági, pénzügyi hatalom" próbálja megnyirbálni Magyarország szabadságjogait. A lengyel szimpatizánsokra utalva hozzátette: reményei szerint a Békemenet szellemisége "kilép a Kárpát-medencéből, és európai üggyé válik".
Bayer Zsolt a keddi sajtótájékoztatón reagált a Jobbik elnökének vasárnapi nyílt levelére, amelyben a politikus arra kérte a Békemenet szervezőit, hogy álljanak az europaktumról tervezett népszavazás ügye mögé. Bayer Zsolt szerint Vona Gábor "mesterségesen próbál hisztériát gerjeszteni az egész dolog körül".
Mint fogalmazott: az europaktum aláírásával a magyar kormány elhárított egy felesleges konfliktust, és ennek semmilyen következménye nincs Magyarországra nézve, mert nem tagja az eurózónának.
Bayer Zsolt szerint a Jobbik elnöke a nyílt levéllel próbálja "megnyerni a választókat az eszement EU-ellenességre".
Az első Békemenetet január 21-én tartották Budapesten, a tömeg a Hősök teréről vonult a Kossuth térre, hogy támogatásáról biztosítsa az Orbán-kormányt. A Belügyminisztérium akkori közleménye szerint a rendezvényen csaknem négyszázezren vettek részt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


