Nem bólogat a PSZ
A tanároknak nem kell az új Nemzeti Alaptanterv
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) elutasítja az új Nemzeti alaptanterv (NAT) tervezetét; a tömörülés szerint az hűen tükrözi a közoktatásban végmenő folyamatot, amelynek lényege a totális központosítás.
2012.03.06 10:14MTIA szakszervezet honlapján közzétett állásfoglalás szerint a Nemzeti alaptanterv kiteljesíti az iskolák végrehajtói szerepét, ugyanakkor az iskolai oktatás folyamatát nem határozza meg, mivel a nemzeti köznevelésről szóló törvény alapján az iskolának nincs más joga és kötelessége, mint az állam által kiadott kötelező kerettantervet helyi tantervként beemelni a pedagógiai programjába, és végrehajtani.
A köznevelésről szóló törvény deklarálja ugyan az iskola szakmai önállóságát, de valóságos mozgásteret a kötelező tanítási órák tíz százalékában hagy - fejtették ki.
A PSZ szerint a tervezetben a tanagyag mennyisége indokolatlanul nagy, ami azt a veszélyt rejti magában, hogy az ismeretanyag elsajátítására helyeződik a hangsúly, és az így megszerzett tudás alkalmazására az időkorlátok miatt nem lesz lehetőség.
A szakszervezet fontosnak tartja a mindennapi testnevelés és művészeti nevelés bevezetésének szándékát, de aggályos a tanulók óraszámának a növekedése, valamint az, hogy ehhez nincsenek meg a tárgyi-személyi feltételek. Kitértek arra is, hogy a nevelési célkitűzésekben megfogalmazott kötelező erkölcstant vagy hit- és erkölcstant ebben a formájában a PSZ elutasítja.
Az erkölcsi nevelés az intézmények pedagógiai programjában eddig is hangsúlyos szerepet kapott, nem életszerű, hogy ezt most tanóra keretében tennék kötelezővé. 1990 óta a közoktatási intézményekben a szülők kérésére meg kell szervezni a fakultatív hit- és vallásoktatást.
Ez a megoldás nem sértette a szülők vallási, világnézeti meggyőződését - emelték ki, hozzátéve: ennek a jó gyakorlatnak a megváltoztatását nem támogatjuk, különösen azért nem, mert a hit- és erkölcstan kötelezővé tétele erőteljes ideológiai törekvést sugall.
A PSZ a fentiekre tekintettel elutasítja a Nemzeti alaptantervet, és követeli, hogy a nemzeti köznevelésről szóló törvényben deklarált intézményi-szakmai önállóságot a kormány valós tartalommal töltse meg - olvasható az állásfoglalásban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


