Az Amőba csődbe ment
Gyurcsány naplója elköltözött
Gyurcsány Ferenc internetes naplóját a csődbe ment Amőba Alapítvány honlapjáról az új szocialista közösségi portálra menekítették. Szerinte azért fontos, hogy naplója tovább működjön, mert "felelősséggel tartozik azoknak, akiket már megszelídített".
2008.05.03 09:14Magyar NemzetA szocialista miniszterelnök és pártelnök a 2006-os választások előtt kampányfogásként indította el internetes naplóját. „Olyan rutinja az életemnek őszintén, mint fogat mosni, mint gyerekeket iskolába vinni, mint konditerembe menni” – mondta korábban internetes naplója vezetéséről a miniszterelnök, aki egyes feltételezések szerint nem maga ül a gép elé, hanem munkatársaival íratja meg bejegyzéseit.
A blogoló Gyurcsány korábban az Amőba baloldali alapítvány honlapján vezetett internetes naplót. Fontos eszköze volt ez a miniszterelnöki propagandának. A hivatalos ügymenetet és a sajtót megkerülve például itt jelentette be tavaly előtt, hogy Magyarországot is elérte a madárinfluenza, de visszatérő téma volt naplójában a szerinte egyre erősödő fasiszta veszély is. A szocialisták önkéntesei a városligeti majálison már az új MSZP-portálra toboroznak tagokat.
Az Amőba Alapítvány ugyanis csődbe ment. A regisztráció feltétele egy elektronikus levélcím. Akinek volt, attól a felhasználói nevén túl még a jelszavát is megkérdezték. Az adatbázisgyűjtés mellett Gyurcsány Ferenc szerint fontos az is, hogy tovább olvashassák naplóját az Amőbán közösséggé kovácsolódott internetezők, akikért – mint mondja – felelősséget érez. „Én ebben a közösségben nem miniszterelnök vagyok, nem pártelnök vagyok. Ennek a közösségnek egy tagja vagyok, aki persze – hogy mondjam – szervező ereje. Ugye ez a kis herceges szokásos példa, hogy ha az ember már megszelídítette a rókát, akkor már tartozik neki” – mondta a weboldalon látható videón Gyurcsány Ferenc.
A 2007 végén elindított Kapcsolat portál tulajdonosa az MSZP pártalapítványa, a Táncsics Mihály Alapítvány, amely évente több mint 500 millió forint költségvetési támogatásból gazdálkodik. Vezetője eddig Baja Ferenc volt, de a kormányátalakítás után ez az alapítvány is átkerült az MSZP operatív irányításával megbízott Lampert Mónika kezébe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


