Hitler-fotó az emléktáblán
A DK elítéli a kaposvári holokauszt-emléktábla meggyalázását
A Demokratikus Koalíció (DK) kaposvári szervezete mélységesen elítélendő antiszemita cselekedetnek tartja a kaposvári holokauszt-emléktábla meggyalázását.
2012.02.28 15:56MTIKolber István, a parlamenti frakcióval nem rendelkező DK országgyűlési képviselője és Hoffmann-né Hetesi Noémi, a párt választókerületi szervezője közleményben arra emlékeztet, hogy ismeretlenek egy Hitlerről készült fotót ragasztottak a kaposvári Baross Gábor utcai holokauszt-emléktáblára.
A DK szerint ezzel annak a több mint háromezer kaposvári magyarnak az emlékét gyalázták meg, akiket a II. Világháború alatt vonattal hurcoltak el az auschwitzi haláltáborba. Mint írják, az eset nem egyedülálló Kaposváron, hiszen két éve mésszel öntötték le az emléktáblát, a kaposvári zsidó temetőben pedig több alkalommal is vandálok rongáltak. Aggasztónak nevezik továbbá, hogy a kaposvári közélet hallgat ezekről a cselekedetekről, ami ugyanakkor szerintük annak fényében már nem meglepő, hogy a magyar közéletben gyakran megjelennek kirekesztő, nyíltan antiszemita, fasiszta elvek és álláspontok.
Az emléktáblát a kaposvári zsidó hitközség állíttatta 2004-ben, a holokauszt 60. évfordulójára, Kaposvár és Somogy megye közgyűlésének, valamint a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


