Egy osztrák milliárdos holttestével üzleteltek
Tagadnak a halottbiznisz főszereplői
Tagadta bűnösségét az a három férfi, aki a vád szerint egy dúsgazdag osztrák üzletember elhantolt földi maradványait szállította Magyarországra, hogy aztán százmilliókat követeljen visszaszolgáltatásáért cserébe a családtól.
2012.02.28 14:59MTIA bűnszövetségben elkövetett zsarolás vádjával a Pesti Központi Kerületi Bíróságon kedden megkezdődött büntetőperben egyik vádlott sem tett vallomást, korábbi nyomozati vallomásaik ismertetése során az derült ki, hogy éppen ők lettek kelet-európai maffiózók zsarolásának áldozatai.
A Rejtő Jenő tollára illő történetben a vádirat szerint Sziráki Barnabás volt ügyvéd mozgatta a szálakat, ugyanis 2008-ban megbízta két megvádolt társát és négy további ismeretlenül maradt személyt, hogy az Ausztriában eltemetett milliárdos földi maradványait tartalmazó koporsót hantolják ki és hozzák Magyarországra. A sírrablók előbb egy IX. kerület Lónyai utcai bérház pincéjében, majd a II. kerület Szépvölgyi út egyik elhagyatott ingatlanán rejtegették a koporsót.
A vádirat tartalmazza, hogy egy, az eljárás során ismeretlenül maradt személy felvette az elhunyt családjával a kapcsolatot faxon és e-mailben, összesen 41 zsaroló levelet küldött, és hatmillió eurót követelt a holttest visszaszolgáltatásáért. A levélíró több adattal is igazolta, hogy birtokában van a koporsó, és azzal fenyegetődzött, ha nem fizetnek, megrongálja, megsemmisíti a földi maradványokat. Az elhunyt családja e-mailben százezer eurót ajánlott fel egy, a koporsóban elhelyezett fioláért. Ezt az egyik bandatag a bécsi nyugati pályaudvar, a Westbahnhof csomagmegőrzőjében hagyta, majd a megőrző kulcsát a Szent István-székesegyház (Stephansdom) széksorai között elrejtve juttatta el a családnak, amely ezután 2009 júliusában kifizette a zsarolóknak az ígért összeget.
Az ügyészség szerint a pénzátadást az elsőrendű vádlott szervezte meg. A család ezután újabb tárgyat kért a koporsóból, újabb százezer euró fejében, ám miközben ez a tranzakció zajlott, a harmadrendű vádlott Budapesten észrevette, hogy követik, ezért a pénzzel hazament, ott magánnyomozóknak átadta, majd a hatóságok lecsaptak a sírrablókra.
A három vádlott a keddi tárgyaláson lényegében tagadta a bűnösségét, nyomozati vallomásaikban részben arra hivatkoztak, hogy ukrán, moldovai, csecsen, orosz maffiózók zsarolták őket, részben azzal, hogy tudomásuk szerint csak egy örökösödési vita eldöntéséhez szükséges DNS-maradvány megszerzése volt a cél, illetve azt is előadták, hogy csak a becsületes megtalálónak felajánlott jutalom motiválta őket.
Az elsőrendű vádlott büntetlen előéletű fővárosi ügyvéd, aki Újbudán, az egyházkerületében templomatya volt. A középkorú férfi tagadta, hogy megbízást adott volna két társának, álláspontja szerint a harmadrendű vádlott csak azért vallott rá, mert fél valódi megbízóitól.
Faragó László másodrendű vádlott romániai születésű magyar, aki két évtizede Magyarországon él, többször volt büntetve vagyon elleni cselekmények miatt. A Grizzly becenevű hatalmas termetű férfi vallomásaiban moldovai maffiózókról beszélt, akik zsarolták, kényszerítették, megverték, és mint a nyomozás során előadta: az ő hatásukra vett részt egyes részcselekményekben, de abban bizonyos, hogy Sziráki nem adott semmiféle utasítást a koporsóval kapcsolatban.
Nagy Zoltán harmadrendű vádlott szintén büntetett előéletű. A középiskolai végzettséget szerzett középkorú budapesti férfit korábban - a másodrendű vádlotthoz hasonlóan befogadta, anyagilag kisegítette - a megvádolt ügyvéd. A korábban kábítószerfüggő, pszichiátriai kezelés alatt álló, jelenleg is rendszeresen gyógyszert szedő vádlott nyomozati vallomásaiban beszélt több vádbeli cselekményről, így többek között a koporsó ausztriai temetőből való éjszakai kihantolásáról és Magyarországra szállításáról, de állítása szerint ő sem volt tudatában annak, hogy bűncselekmény történik.
Az osztrák mágnás holttestének elrablásával megvádolt banda tagjainak büntetőpere bizonyítással folytatódik a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
Kapcsolódó írások:
- Ó, borzalom: prostituáltak véres holtteste a székesfővárosban
- Már kilenc személy ellen emeltek vádat, további nyolc holttestet találtak
- Egy hétig feküdt a holttest a toronyházban
- Kína - Több mint ezren őrizték az összeégett holttestet
- Holttest a lángok között
- Több mint 350 holttest: pokol a hondurasi börtönben
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


