Inkasszó inkasszó hátán
"Csődhelyzetbe taszítja a kormány Esztergomot"
A Jobbik szerint elfogadhatatlan, hogy a kormány Esztergomban úgy vett át állami kezelésbe városi intézményeket, hogy azokért semmilyen felelősséggel nem tartozik, sőt még az ott dolgozók fizetését is a város bankszámláiról inkasszózza le - jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Hegedűs Lórántné.
2012.02.28 11:36MTIAz ellenzéki politikus emlékeztetett rá, hogy a kormánytöbbség egy 2011-es törvénnyel rendelkezett Esztergom egyes intézményeinek állami kézbe vételéről.
Az akkori indoklás szerint a törvény célja az volt, hogy a város korábban a megyei önkormányzattól átvett intézményei állami irányítás alá kerüljenek, és ezzel az intézményekben a feladatellátás, az állampolgárok, ellátottak számára nyújtott szolgáltatás biztosított legyen és ne függjön Esztergom fizetőképességének alakulásától.
Hegedűs Lórántné ugyanakkor ismertette azt is, hogy a nem sokkal később elfogadott 2012-es költségvetésben viszont már az szerepelt: az állam akár inkasszó útján is hozzájuthat a város bankszámláiról az ezen intézményekben dolgozók béréhez. A jobbikos politikus közölte: a februári fizetéseket már ezzel a módszerrel is fizette ki az állam a város forrásaiból. A Jobbik szerint felháborító, hogy az állam tehát bár átvette a tulajdont és az intézmény fenntartási jogait, de semmilyen felelősséget nem vállal annak működtetéséért és ezzel újabb csődhelyzetbe taszítja a várost. Emlékeztetett rá ugyanis, hogy Esztergom önkormányzatával szemben 2011-ben már indult adósságrendezési eljárás, amely ugyan már lezárult, de a város költségvetését érzékenyen érinti az intézményi dolgozók fizetésének levonása. Ráadásul Hegedűs Lórántné szerint Esztergom csak egy "kísérleti nyúl" és ha a kormány az oktatási és egészségügyi intézményeket is ilyen szellemben veszi át állami kezelésbe, akkor az állam vagyontárgyak tömegéhez juthat országosan az ehhez tartozó felelősség nélkül, vagyis bármikor eladhatja, bezárhatja ezeket az intézményeket a települések beleszólása nélkül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


