Piros betűs
A Házban eldöntik, ki felel a vörösiszapért
Az Országgyűlés mai ülésén kezdi tárgyalni a 2010-ben történt kolontári vörösiszap-katasztrófa felelőseit kereső országgyűlési vizsgálóbizottság jelentését.
2012.02.28 07:47MTIA Ház ülése reggel a hungarikumtörvény általános vitájának folytatásával kezdődik, amelyben egy héttel ezelőtt a vidékfejlesztési miniszter, illetve a frakciók vezérszónokai mondhatták el véleményüket. Az indítvány értelmében a hungarikumok köréről egy 13 tagú bizottság döntene, az így kiválasztott termékek és szolgáltatások ezt követően hungarikum védjegy viselésére válnának jogosulttá.
A képviselők ezt követően kezdhetik tárgyalni a vörösiszap-katasztrófa felelőseit kereső bizottság jelentését, amely szerint a 2010. október 4-én bekövetkezett ipari katasztrófáért döntően a Mal Zrt. a felelős, a vizsgálat alatt megismert tények ugyanis arra utalnak, hogy a társaság igazgatósága és menedzsmentje gondatlanul járt el az üzem és az iszaptározó üzemeltetése során.
Az ülésnap hátralévő részében a Független Rendészeti Panasztestület 2008-2010-es tapasztalatairól szólóbeszámolója kerül terítékre, majd a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló törvénymódosító javaslat általános vitáját tartják meg.
A képviselők utolsó napirendi pontként az új hulladéktörvényről szóló előterjesztéshez benyújtott módosító indítványokat értékelhetik az előterjesztés részletes vitájában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


