Kísérleti program indul
IX. kerület - Mobil vészjelzőket kaphatnak a bántalmazott nők
Egy mobil vészjelző készüléket kaphatnak a IX. kerületben azok a bántalmazott nők, akik részt vesznek a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) a nők védelmében indított kísérleti programjában.
2012.02.15 13:39MTIFuxreiter Róbert, a IX. kerületi rendőrkapitányság vezetője a program elindítását bejelentő szerdai, budapesti sajtótájékoztatón elmondta: a kapitányság dolgozói előzetesen felmérték, hogy a kerületen belül hol merül fel a családon belüli erőszak, illetve a nők bántalmazásának gyanúja. Mostanáig hat nyilatkozatot gyűjtöttek össze azoktól a veszélyeztetett helyzetben lévő nőktől, akik részt vennének a programban. Ezeket a nyilatkozatokat átadták a NANE munkatársainak, és ők döntenek a rendelkezésre álló harminc készülék kiosztásáról.
A kerületi rendőrkapitány kifejtette: a készülék úgy néz ki, mint egy mobiltelefon, rajta egy vészjelző gombbal. Ezt ha valaki lenyomja, automatikusan elindul a hangfelvétel, amelyet az egyik mobilszolgáltató diszpécserközpontjában rögzítenek. Ők értesítik a kerületi rendőrkapitányság munkatársait, akik a készülék GPS koordinátái alapján kimennek a helyszínre. A hangfelvételnek köszönhetően pedig fel tudnak készülni arra, kit bántalmaznak, milyen módon, mi történik a háttérben, tudni fogják, hogy egy szóváltáshoz mennek ki, vagy egy erőszakos bántalmazóval szemben kell fellépniük.
Fuxreiter Róbert azt is elmondta: ha fizikai bántalmazás történt, a bántalmazót előállítják, és szabálysértési, illetve büntetőeljárás indulhat ellene. Amennyiben az eljárás során azt állapítják meg, hogy sem szabálysértés, sem bűncselekmény nem történt, de a rendőrség szakértője szerint van arra utaló jel, hogy valamilyen inzultus történt, lehetősége van arra, hogy megelőző távoltartási végzéssel 72 órára eltiltsák a bántalmazót a bántalmazottól, illetve annak környezetétől. Ezt a végzést az illetékes bíróságnak is továbbítják, ahol dönthetnek arról, hogy ezt további harminc nappal meghosszabbítják, illetve más szükséges intézkedéseket is hozhatnak.
A rendőrkapitány arra is kitért, örülnek neki, hogy náluk indítják el a programot, ugyanakkor kiemelte: ez nem jelenti azt, hogy a IX. kerület a családon belüli, illetve nők elleni erőszak tekintetében "fertőzöttebb" lenne.
Tóth Györgyi, a NANE elnöke elmondta: Európa sok országában zajlik ez a kísérlet; "súlyosan veszélyes helyzetekben akár perceken múlhat valakinek az élete". Ezen túlmenően pedig a nemzetközi felmérések szerint egy 10 millió lakosú országnak évente nagyjából 120 milliárd forintjába kerül a családon belüli, illetve a nők elleni erőszak elleni hatékony fellépés hiánya - tette hozzá a NANE elnöke.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


