Két napos látogatást tesz a delegáció
Budapestre érkezik a román parlament külügyi bizottsága
Kétnapos látogatásra Budapestre érkezik ma a román parlament külügyi bizottságának delegációja, hogy a magyar-román kapcsolatokról egyeztessen magyar képviselőkkel.
2012.02.15 08:18MTIBalla Mihály (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke kedden azt mondta, a romániai képviselőket azt követően hívták meg Budapestre, hogy tavaly Bukarestben járt a magyar bizottság delegációja.
Mint mondta, a romániai képviselőkkel várhatóan az uniós ügyekről, a két ország kapcsolatairól tárgyalnak majd. "Természetesen érdeklődni fogunk a román belpolitikai helyzetről" - jelentette ki a bukaresti kormány múlt heti lemondására utalva, hozzátéve: a romániai képviselők pedig valószínűleg "a különböző európai uniós folyamatokról" kérdeznek majd.
Azzal kapcsolatban, hogy a román külügyminisztérium hétfői közleményében úgy fogalmazott, a magyarországi román kisebbségnek nem lesz majd "megfelelő" parlamenti képviselete a tavaly elfogadott új magyar választójogi törvény szerint, és szorgalmazta, hogy a románok képviselője is rendelkezzen szavazati joggal, Balla Mihály annyit mondott: "ha felmerül, akkor beszélünk róla".
A külügyi bizottság elnöke megjegyezte: a jövő héten a török társbizottság delegációját várják Budapestre.
A román delegáció szerdán találkozik Hörcsik Richárddal (Fidesz), az európai ügyek bizottságának elnökével, megbeszélést folytatnak az Országgyűlés magyar-román baráti tagozatával, majd Jakab Istvánnal, az Országgyűlés alelnökével tanácskoznak. Balla Mihály csütörtökön fogadja a vendégeket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06